szombat, május 07, 2011

februárból (megkésett) gondolatok.

ez olyan fura állapot, tudod, kedves, mikor hull kint a  s az utca nedves s a nedves utcák keresztpontjában állok én. nyakig kabátban, fejemen sapka van, kezemben meg valami, ami énebb legénebb részemnél is. csak épp nem tudom micsoda. elfelejtettem. és ilyenkor mondanám azt, kedves, hogy parallel szkizofréniák, pedig ez paradox, már-már eredeti gondolat, kár, hogy  a minap hallottam valahol. ilyenkor érezlek közel. eres kezed a tarkóm fölé simul, lehelletedbe bukolózom, hull a  és nedves az utca és rám dudál egy autó és énföleszmélek: sem te nem vagy, sem a tarkóm tájékában a kezes erezet, sem leheleted párája körülöttem, sem a kezemben lévő legénebb énem neve. csak hulló havak és nedves utcák és valahol, a kettő között: én.

felismerés.
valahogy így kezdődik minden jelentős pillanat:.

1 megjegyzés:

Emese írta...

Szia!
Elolvastam most az újakat... és tudod, lehet, hogy az egész nem számít, mert én csak egy idegen vagyok, és időnként feleslegesen bántalak, ráadásul úgy, ahogy annak semmi értelme, de szerintem tehetséges vagy, és néha legszívesebben megráználak, hogy ne írj olyat, ami nem "igaz", mert a vihar előtti csönd nem az (habár értem, miért írod ezeket) amivel azonosítottad. Elolvastam több dolgot korábban, amit írtál és azt gondoltam, hogy veled csak a nők történtek meg, azok a történetek élnek és van bennük dinamika, habár a kortárs próza végteleül történetgyilkos és statikus egyébként is, és ez alól a tiéd sem kivétel. De már nem biztos, hogy csak a nők... Figyelj, add meg a postai címed (ha mered) küldök neked valamit. (Skype-üzenetként is jó.)