halvány halom álmom jegén. vagy csak egyszerűen: fantáziálás, kicsit.

Ha álmodnék, akkor villanykörtékkel álmodnék. Úgyis kiveszőben vannak... legeltetném őket fénnyel a felhők felett, tanyánk megett(ne keress, kérlek, logikát..) s este megfejnénk őket. Színtiszta fény, villanykörte-tej, képzeld el! Vagyis kicsit gazos lesz, fejés közben, ugye, de leszűrjük a habos manna-forma(persze csak szimbolikájában) életnedvet. Te palackozod, én meg elnézlek, elnézem az arcod fénytől megvilágítva, a tompa ragyogástól vonásaid mint tündökölnek köréd halvány aurát. Hozzád bújok, hátulról megölellek, igen, te mosolyogsz s két csészébe töltesz külön a fényből. Iszunk belőle és testünket átjárja a fény: érzem, ahogy kimossa a csúnya, sötét rosszat belőlem, s ahogyan kitárulnak a szárnyaim, előbújnak a rejtekükből, a rossz súlya alól és ruha nélkül ragyogunk fel, mind a ketten... megcsókollak, s mind a ketten tarisznyát veszünk, bele az üvegeket, s míg kint, a villanykörte-színben a kicsi nyájunk mélyen alszik, itt-ott néhol csilingelve egymásnak koccanó üvegtesttel: míg ők alusznak a világgal mi elbúcsúzunk egymástól s te jobbra, én balra tűnünk el a szürke egekben... leszállunk minden városban, minden faluban, minden településen ; berepülünk minden kicsi házba, tömbházlakásba, és fényt adunk az embereknek, ezüst-kiskanállal. Hogy legyen nekik, nekik is. Hogy jusson még a sötét világban a következő napra is a reményből, a hitből, a szeretetből, a szerelemből, a békéből s az érzelmekből, úgy, egyáltalán. Reggelre ismét leszállanánk kicsi tanyánkra s átvedlenénk egyszerű pásztorokká. A birkáknak álcázott villanykörtékkel ismét felrepülnék az égbe, hadd legeljenek újra, szépen, tömjék magukat fénnyel, hisz holnap új sötét nap jön..

Nem kell értelmezni. Érezni kell.

csigaháázzzz. . .

az ember véges. az Isten az Istenből benne(többet úgysem bírnánk meg, mint amennyi van bennünk. így gondolom) azonban határtalanul határtalan. és egyszerűen kimeríthetetlen. meglátásom szerint egy egészséges ember még akkor is tudna nevetni és játszani, ha egy sötét szobában kellene tengesse fanyarú életét, s nincs fény ott, s nincsen tükör se, nincs semmi, csak ő egyedül. persze én nem próbáltam még, nem beszélhetek tehát tapasztalatból. meglátásom szerint egy egészséges embernek soha sem muszáj szomorúnak lennie. de azért mégis sokan szomorkodnak. talán mert szomorúak akarnak lenni. vagy unják a folytonos boldogságot. vagy elfelejtik Istent. vagy önmagukat. vagy nem tudom:"]. de mindenképp el kell ismernem, hogy ahhoz, hogy teóriám ne sántítson, meg kellene határoznom az egészséges embert és a szomorúságot. meg a boldogságot. meg annyi mindent, hogy főhetne a fejem tőle, úgyhogy rátok bízom inkább, hogy egyetértetek velem, vagy sem, kimentvén magam a további bonyodalmak szövevénye alól. csak még annyit, hihi: azért kimeríthetetlen ez a csodálatos energiaforrás, ami minden non-fizikait magába foglal, ami egy emberi lényben megtalálható és fellelhető, mert automatikusan önmagukat aktiváló energia-feltöltő állomások vannak szétszórva a világban, amik arra hivatottak, hogy a "szintet" mindég tartsák. sőt, hogy nagyobbat mondjak: A ZEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEGÉSZ VILÁÁÁÁÁÁÁG EGY NAGY PEKÓÓÓÓÓÓÓ, hihi. mert bármikor, mikor a szinted(az életerő- és vidámságszinted) csökkenő-forma, megjelenik valami körülötted, egy szinte alig észrevehető valami, ami azelőtt is ott volt, megvolt, talán ismerted is, de most új tartalommal lett ellátva. egy esély, hogy megtaláld a középpontod. azt, ami tényleg vagy. samitől eegy picikét eltévelyedtél vala. mert ha önmagad vagy, nem lehetsz boldogtalan. ugye?... hahóóóóóóóóóóóóóó... van ott valakiiiiiiiiiii...kiiiiiii...kiiiii...kiii. senki. megint senki. mindig csak senki. megigérték, hogy a gumiszobába visznek, ott legalább nincs visszhang. s nincs fény. s nincs tükör. 

csak én vagyok.

csak én.