kedd, december 18, 2012

köszönet (ünnep táján)

tudod: nem félek.
te szellem, te lélek:
minden te vagy.

nekünk, embereknek nehéz dolgok ezek.
nem félni, meg
lelkekben remélni
s tudni meg tudni akarni önmagunkról.
élni és élni hagyni, magunktól.

az ember szeret ragaszkodni.
tudom jól, ember vagyok.
alattam mindig valami kemény van,
fölöttem meg mindig csillagok.
körülveszem magam tárgyakkal,
néha emberekkel, az utóbbi néha problémás.
hiányzik a társ, a másik ember
aki mellett teljesebb leszek
s valós a legtöbb békés látomás.

kényelmes emberként üdvöm mástól várom,
a megmentő lehet valami harmadik személy,
okos gép, földön kívüli entitás, isten, vagy lehet
valami egészen más, például valamiféle káros szenvedély.
lényeg: nekem ne kelljen semmit sem tennem.
így könnyebben és tovább félhetek.
cserébe az leszek, mi szeretnéd, te üdv hozó,
cserélek hitet, nevet, nemet
elveheted szabadságom, elmém s a pénzemet.

ez volt eddig.
most már nem félek.
mert tudom, hogy te, szellem, te, lélek
vagy és kitöltesz mindent, engem.
hogy isten vagyok, mert isten vagy bennem.

mióta nem félek, csendes, nyugodt a lélek.
elmém tisztább, kezem sem reszket,
pulzusom nyugodt, könnyebben lélegzek,
ártani is, gondolom, ritkábban ártok.
visszafogottan ömlenek belőlem a hazugságok,
igyekszem nem ragaszkodni sem emberhez sem tárgyhoz.

szeretek.
leginkább embereket.
szeretek még állapotokat, érzelmeket,
csak pillanatokban mérhető csönd-szigeteket,
s önnön kíváncsiságomat, feléd, veled.

a tudomány nem érti ezt.
a vallás nem érti ezt.
mindkettő elvont, légi entitás.
ez valami más.
elvontan nem magyarázható.
hittel, tudattal felfogható elemi tudás.


köszönöm neked,
te lélek, te szellem,
létezésem.