nem igazán nevezhette magát valakinek, hisz ő, a névtelen, akiből mégis író lett (a szava járásával: így vagy úgy, per definitionem). vannak, akik ezt felháborítónak tartanák, hogy ők márpedig, kikérik maguknak, nem senkik, mert ők valakik ám. itt, állításuk bizonyításaként, felsorolnak egy-két, tényként ható dolgot, például hogy a múltkor is ott voltak valami elit művész-bulin (ott van, meg lehet nézni az xy datálású mappában ott vannak a képek), vagy felolvasó-esten, vagy színházi előadáson, stb.őket olyan embereknek tartja, akik szeretnek megjelenni: nem sok vizet zavarnak, meghúzódnak egy sarokban és nekik elég ennyi, mert ők ott voltak - tehát ők valakik. ő meg senki. ez azért kezdetnek egészen jó, vigyorodott el kajánul, mert mindenkinek kell egy kiinduló pont, nevezzük nullpontnak. ez a nullpont elég stabil.
gondolkodott, hogy most akkor mi van. rá jött, kevés gondolkodás és egy szelet sárgadinnye elmajszolása után, hogy néhány dolog biztos. elsőként ott van az, hogy ő: van. ezt nem tudja bebizonyítani, de kiegyezéses alapon (saját magával) eldöntötte, hogy ez az egyetlen olyan elem ebben az egyenletben, amit csak azért kell elfogadni, mert. csak úgy. a másik ilyen dolog az elsőből indul ki (mint ahogyan a többi is, mindegyik biztos dolog egy darab ingadozó biztonságú, kompromisszum révén elfogadott biztos dolgon alapszik (haha, vicces.).), tudniillik, hogy ő senki. természetesen nem szó szerint, hisz ha ő van, akkor már nem senki, hanem valaki, aki már van (s itt be is rekesztette a gondolat-foszlányt attól való féltében, hogy lehet torkán fog akadni a filozófálgatás.). a harmadik hasonlóan fura az előző kettőhöz: ő, aki csak úgy van és senki, írni akar. miről írhat egy van? miről írhat egy senki? a kérdés igénybe vett egy kevés időt és még egy darab sárgadinnyét. a sárgadinnye finom volt, mézes-édes, jól választott a piacon, igaz, hogy ez nem ide tartozik, de nem kétséges. először azt gondolta, hogy semmiről sem írhat egy senki, aki van. mert hogy hogy is képzeli, hogy egy senki valamikhez, akár csak téma szintjén, hozzáérjen. már épp a sárgadinnye héját kapargatta a fogaival, ami szörnyű jele annak, hogy ismét kevesebb van egy sárgadinnye-szelettel a frissen vásárolt sárgadinnyéből, mikor felcsillant a szeme, mert megtalálta a választ. a válasz: egy senki mindenről írhat. logikai levezetés: ha valaki vagy, akkor annak függvényében írhatsz dolgokról, hogy mi vagy. egy politikus nem írhat időjárás-jelentést, kivéve ha érdekében áll azt írnia és valamely legitimnek tekinthető feljogosítás mentén teszi ezt. egy fizikus nem prédikálhat, csak ha pap is, vagy épp krónikus szófosásban szenved, vagy odaadóan szereti hallani/hallatni a hangját (értelmiségieknél ezek gyakoribbak, mint gondolná az ember), a rendőr nem virágkötő, a sakkjátékos nem űrpilóta, s ha egyik sem a másik, akkor nem is írhatnak azokról a dolgokról. punctum. de hát ő senki. neki mindenről szabad, legfeljebb nem veszik figyelembe (mert, ugye, ő egy senki, hogyan is írhatna valamirevaló dolgokat.).
elégedetten vigyorgott dinnyés bajusszal a névtelen, ő, akiből író lett (rájött, hogy egy ilyen eposzi jelző-féle név-helyettesítő nem előnyös sem a mondanivalója, sem saját az olvasó számára formált író-kép számára, így máris elkezdte törni a fejét valamilyen "ütős" néven), mert már ezen az akadályon is túl jutott. a név és a téma hiányzott még. és már csak két szeletre való dinnye volt az asztalon. hamarabb kellett volna elkezdje, gondolta fehér, aki még jobban vigyorgott, mert már a nevét is megtalálta. igaz, hogy csak egy melléknév, de az ödönnél, vagy a karcsinál jobban hangzott. és különben is: aki senki, annak fehérnek kell lennie s akkor ne óhajtozzon színekre, árnyalatokra s olyan nevekre, mint ödön meg karcsi. legyen csak büszkén az, ami: senki. aki fehér.
miután elmajszolta az utolsó előtti szelet sárgadinnyét érezte, hogy jól fog lakni az utolsó szelettel. jó érzés jóllakni gyümölccsel. nem terheli le a gyomrot. nem fosztja meg az embert az erejétől, ugyanakkor új erőket, vitaminokat visz be a gyümölcs húsa a szervezetbe s ilyesmik. kivéve, ha a magot is lenyeli. az nem vitamin, azt nem lehet megemészteni.persze, hogy nem. kemény a héja. de abból lesz a kisdinnye. azért nem. meg nemcsak. biztos másért is, csak ő nem tudja, mert ő a névtelen. de akkor írjon az élet magjairól. igen, eléggé közhelyes, meg minden, de hát ha valakinek, hát neki szabad. akkor magvakról fog írni. amikből, ha kikelnek, valamik lesznek. s ha meg nem kelnek ki, akkor lehet, hogy csak azért, mert nem sikerült megemészteni.
fehér elmajszolta az utolsó szelet dinnyét is. jól esett. elégedett volt. épp a születésnapján pattant ki az ötlet a fejéből. mint valami kikelt mag. igen, végül is az ötlet is mag. kikel, ha megemésztődnek azok a dolgok, amik elengedhetetlenek az ötlet kipattanásához a fejből. és akkor már meg is írta az első történetet is. mert ez ilyen történetes dolog lesz. történetenként egy mag. vagy több mag, mikor hogy futja a magvakra. s ha nincsen mag, akkor valahol máshol van, nem épp a történetben. talán épp egy másikban, benne.
fehér megtörülte a kezét, letörülte a billentyűzetet és lekapcsolta a számítógépet. elkezdődött, gondolta és kivitte a tányért a héj-szeletekkel a konyhába.
