A következő címkéjű bejegyzések mutatása: párbeszéd. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: párbeszéd. Összes bejegyzés megjelenítése

kedd, január 17, 2012

Ádám

Ádám egyszerű férfi volt, visszahúzódó és szerény. alig lehetett látni az utcán: hajnalban elment dolgozni, délután hazament a munkából. néha bevásárolt, feltöltötte a spájzot, meg lecserélte a ruhatárát. évente kétszer az utóbbit, havonta nyolcszor az előbbit. csendesen élt. szabadidejében beült egy-egy kávézóba, vagy teázóba, nagy ritkán sörözőbe és miután kihozták a rendelt italt, elővett egy füzetet, meg egy tollat és írni kezdett. szeretett írni. nem kacérkodott a gondolattal, hogy ő, Ádám író. azzal sem, hogy esetleg költő volna. őt, Ádámot nem érdekelték az ilyen aprócska részletek. azt szerette, ha a gondolatainak meg tudja teremteni a kényelmes, lehetőleg optimális írott nyelvi formát. sok jó gondolata volt Ádámnak, a legtöbb mind érett, kiforrott gondolat, méltó arra, hogy babráljanak vele, hogy elidőzzenek fölötte. Ádám szerette a gondolatait, az embereket viszont alig, ezért minden szabadidejét kitöltötték a szavak.

egyszer Ádám ismét beült valahová. mivel nagy városban élt, nem volt szükséges mindig ugyanoda visszatérnie, hogy írhasson, relatív magányban és relatív békében. ezúttal teát rendelt, sötét pu-erh teát, ami alig tíz perc múlva már ott sötétlett az asztalán, egy kannában egy hófehér csésze társaságában. pu-erh-t nem illik sem mézzel, sem tejjel, de még cukorral sem inni. a föld tisztította feketére s így, szüzen érdemes csak inni ezt a fekete különlegességet.

Ádám tétlenül üldögélt még, a kanna mellett, mígnem megitta az első csésze teáját. utána hátra tolta a kannát, melléje tolta a csészét a tányérral és ismét elővette a tollát meg a füzetét. néhány óra is eltelt már, hogy Ádám nem csinált mást a teázóban, csak írássá formálta a gondolatait, néha ki-kibámulva a hatalmas kirakatokon, mikor furcsa érzés kerítette hatalmába. Ádám azt érezte, hogy valaki figyeli őt. szétnézett a teázóban, szemügyre vette lassan és óvatosan, a maga szerény módján az asztaloknál ülők arcát, mozgását. semmi gyanúsat sem észlelt, úgyhogy egy idő után visszatért a mindenkori hobbijához, tovább tökéletesíteni az öreg gondolatok írásba formálását, de alig telt el úgy fél óra és már megint hatalmába kerítette az előbbi fura érzés, hogy valaki őt figyeli. türelmetlenül, már-már gorombán végigtekintett a teázó vendégseregén, és megakadt a szeme egy lebegő újságon. a lebegő újság zöld teát szürcsölt és néha meg-megroggyantak a lapjai, sőt, kissé összeesett, mikor lapozására került sor. hatalmas újság volt, az olvasóját teljes mértékben eltakarta. de az vékony, pici ujjakról, melyek a hatalmas újságot tartották sejteni lehetett, hogy az olvasó nő lehet. 

Ádám megvonta a vállát, töltött még egy csésze pu-erh teát és rendelt egy újabb főzetet a pincértől, majd nekilátott, ismét, az aprólékos gondolat-formáláshoz. ám amikor rövid időn belül újra elfogta az a furcsa érzés már nem érezte olyan kényelmetlenül magát. önmaga is meglepődött a nyugodtságán, a ráérős, kényelmes mozdulatain, ahogy hátradőlt a székben és ahogy karba font kézzel nézni kezdte az asztalról hirtelen fellendülő újságot. csend volt, csupán a forró vízzel töltött szamovárok zakatoltak néha, meg a süteményeket és a tejtermékeket magukba rejtő hűtőgépek. az újság egy darabig lengedezett, majd, annyira óvatosan, hogy majdnem teljesen hangtalanul, a bal oldalának a felső sarka betűrődött. egy szempár bukkant elő, meg néhány göndör tincs, de csak egy pillanatig, majd mindez hirtelen ismét eltűnt az újság lapjai mögött. Ádám mosolygott. összepakolta a dolgait, fizetett és kilépett a teázóból. kint kellemes meleg nyári nap volt, a mérsékelten forróak közül, könnyedén szeles, bárányfelhős volt az utca, narancssárga az alkony fényében. Ádám mosolyogva ballagott, ráérősen, mert nem sietett igazán sehová. a sétálást úgy tartotta számon, mint egy olyan tevékenység, amikor az ember igazán el tud kezdeni gondolkozni. nem erőltette sem a képzeletét, sem az akaratát semmire, engedte, hogy magával ragadja a szabad gondolatok árama és vigye arra, amerre az áramnak éppen kedve szottyan. már kezdett is elmerülni a mélyebb gondolatok világában, amikor megint el kezdte érezni azt, hogy valaki őt figyeli. nem értette, nem tudta felérni ésszel, hogy mi van rajta, ami olyan néznivaló, amit annyira bámulni kell. elkezdte gyorsabban szedni a lábait.  már az sem érdekelte, hogy kimarad a szokásos esti séta, meg az általa generált értékes gondolatok, csak otthon akarta magát tudni, a hűvös szobában, az éjjeli lámpa mellett, az íróasztala előtt, egy csészényi forró és jó tea társaságában. kapkodni kezdett, egyszer még a piroson is átrohant, szerencsére nem ütötték el. Ádám nem szokott rohanni, nem olyan típus, most is rövid időn belül visszanyerte nyugalmát. bosszús volt, haragudott önmagára, hogy nem bírt parancsolni magának és nem tartotta vissza az indulatait. elhatározta, hogy nem engedi, hogy ez még egyszer előforduljon. tudatosan lassította lépteit, és nyugodtabban is vette a levegőt, és alig pár perc elteltével már képes volt kuncognia a saját, valószínűleg komikus menekülésén. a következő átjáró előtt már megállt és megvárta, hogy átváltson a lámpa, csak azután indult el, a többi emberrel együtt. mielőtt fellépett volna a járdára, valamiért hátranézett. követték. a lány, kezében az újsággal épp őt nézte. szemérmetlenül mélyen néz, gondolta Ádám, és bármennyire is igyekezett lassítani a lépteit, két utcát gyorsított tempóban tett meg. utána sikerült ismét lassítania, s a lassú léptekkel a gondolatai is megnyugodtak. közeledett a lakásához. itt már szűk, csendes és bensőséges utcák vannak. a nyári alkony fényei egyre tompulnak és a levegő meleg lesz, fülledt. a kicsi utcákban nem fúj a szél, és nem zörögnek az autók sem, Ádám így könnyebben ellazulhatott a csendben, útban a lakása felé. betért az egyik útba eső kisboltba és üdítő citrusokat vásárolt. amikor mosolyogva kilépett a boltból, a bolttal átellenben megpillantotta az újságos lányt. haja sok volt és göndör, barna fürtjei mintha betakarták volna, rejtekhely volt az idegen szemek elől. zöld szeme ijedten nézte Ádámot, nem merte levenni róla a tekintetét, két karját, mintha fáznék, melle alatt összefonta, leeresztett vállal. Ádám megijedt. Ádám sosem ijed meg, de most megijedt és kapkodni kezdett. sietős léptekkel elindult a lakása felé, majd hirtelen megtorpant, mert mi van, ha követni fogja őt az újságos lány. hátat fordított, el kezdett gyors léptekkel az előbbivel ellenkező irányba menni, de ismét megtorpant, mert ugyan már, ez hülyeség, hát most ő mi a szöszt csinál, csak nem menekül el. megtorpant a kisbolt előtt, majd türelmetlenül állott, egyik lábáról a másikra, és esetlenségében elkezdte a fejét vakarni, majd letette a papírszatyrot a földre és kivett belőle egy narancsot. hámozni kezdte, egész ügyes volt, ebben is, meg jó fajta narancsot sikerült vásárolnia, könnyen válott a héjától. elkezdte enni, és már a fél narancsot elnyelte, mikor eszébe jutott a lány. ő még mindig vele szemben állt, karját melle alatt összefonva bámulta őt, félénk-kíváncsian. Ádámnak hirtelen támadt egy jó ötlete, szétnézett, majd lelépett a keskeny úttestre és odament a lányhoz. minden erejét és belső nyugalmát összeszedte, hogy az arcán bárgyú vigyorral a lány elé tudjon lépni, oda tudja neki nyújtani a majdnem megevett másik fél narancsot és meg tudja várni, míg az félénken elveszi. a lány hatalmas, zöld szemei könnybe lábadtak, de nem szólt semmit, csak nézte Ádámot. Ádám viszont erre zavarba jött. vissza ment a kisbolt elé, elvette a szatyrát a gyümölcsökkel meg a füzetet és elindult, a lakása felé. nem sietősen, nem is kényelmesen, normálisan, ahogy ő járni szokott. közben folyton nyomában érezte az újságos lányt és ez a dolog valahogy vidámmá tette, noha még mindig ezerfelé zakatoltak a gondolatai.


miután megérkezett a kapuhoz rutinból elővette a mágnes-kulcsot és kinyitotta vele az ajtót. még hallotta a lépcsőn, ahogy az majdnem becsattan, de valaki vissza löki és csak néhány másodperccel később hallatszik a kapu ismerős csapódása meg a zár kattanása, de ő ekkor már a liftben állt. a lány is belépett a fülkébe. kicsi, egyszerű lift volt, kevés ember használatára tervezték. a fülkében Ádám és az újságos lány egymáshoz értek. amikor egymáshoz értek, a lány megremegett és Ádámot elöntötte valami furcsa, ismeretlen forróság. a lift csilingelt, és az ajtó kinyílt. a nap utolsó sugaraival vörösbe áztatta a folyosót. Ádám kezében babrált a kulccsal és mintha lassabban lépegetett volna, mint ahogy azt tőle elvárná az ember. betette a zárba a kulcsot, majd elfordította. a zár kattant, és a vörös fényáradat folytatódott a  nappaliban, amibe belenyílott Ádám frissen kinyitott lakásajtaja. Ádám állt, a lakásának a nyitott ajtaja előtt és babrált a kulcsaival. gondolatok cikk-cakkoztak a fejében, nem tudta, hogy mit kell, vagy mit illik ilyenkor csinálni. lehajtotta a fejét, majd a liftajtóval szembe fordulva hátrált egy lépést, felszabadítva a bejáratot. a hatalmas zöld szemű, göndör hajú újságos lány lassan, félénken lépett be a lakásba. Ádám utána lépett, majd becsukódott az ajtó. az alkonyat épp most teljesedett ki, most a legpompásabbak a lemenő nap színei, melyek mintha a folyosó falairól csorognának, már-már magukkal mosva a kis akvarelleket a falról. bentről ennyi hallatszik csak:
- hogy hívnak?
- Évának.
- kérsz teát, Éva.
- igen, kérek.