Egy ember fényképet akar készíteni. Nagy hátizsák van a hátán és egy analóg fényképezőgép a nyakában. Ruháján látszanak a megtett kilométerek. Egy részt akar lefényképezni a terecskéből. Előszedi az állványát, felállítja, ráteszi a fényképezőgépjét majd megfigyeli a fényviszonyokat. Miután a fényviszonyokhoz beállította a gépet beállítja a képet. Az idegen ősz haja alatt mély ráncok jelentek meg, míg elegyengeti a lencsét, meg az állványát. A terecskének ez a szeglete nem érdekes sem a helybéliek, sem a külföldiek nagy része számára. A Karolina tér egyes és kettes számú házszám alatti kapukat akarja lefotózni az idegen. Meleg van, eső kabátját a háta megetti emlékmű lépcsőjére teszi le, a nagy hátizsákjával együtt. Kigombolja az ing nyakán a legfelső gombot és leveti a könnyű, nyári sálját, ráteríti a vízálló hátizsákra. Fúj egyet, majd vesz egy mély levegőt, mintha magába akarná szippantani a levegővel a terecske hangulatából is valamit. Majd ismét nekilát a beállításokhoz. Bal oldalt az egyes számú kapu van, sötétbarna, frissen felújított testét kontrasztozza a szintén nemrég felújított világos, homokszínű fal. A kettő összhatását csak a kapu fölötti matt üvegsor jobb felső sarkán keresztül fúródó, majd felfelé kunkorodó kábel árnyalja. Az egyes mellett lévő épület, a kettes málladozó, narancssárga falú, fura díszítésekkel. Mintha nem is egymás mellett lennének, teljesen különböznek egymástól: a narancssárgának egy ütött-kopott zöld kapuja van, ahol a kirugdosott táblákat natúr színű és mintájú lécekkel kupálták ki tessék-lássék. A kapu fölött nincsen matt üvegsor, csak egy jobb időket is látott zöld préseltlemez-lap és fölötte a málló vakolat alól szemérmetlenül kilátszó, vörös téglából rakott dupla soros boltív. Az egyesnek nem látszanak az ablakai, a kettesnek a hajdanán fehérre mázolt ablakkereteiben a szem málló, néhai finom csipkét sejtet és van egy rozsdás zászlótartója. A frissen macskakövezett térnek a matton szürkéllő gránit kockakövei látszanak, meg a rácsozott kanális-vonal egy része, a jobb ajtóval szemben egy nagy, szürkére pingált vastál van, benne virágok, sok színű árvácskák. Az árvácskák mögött, az egyest a kettestől elválasztó csatornavezeték vonalától balra, rögtön a macskakő fölött egy cső tekereg, egy helyen ellaposodik: nagy, kerek korong lesz a henger-testéből, a gáz-stabilizáló az. A kettes fala mellett, a kopott zöld ajtótól jobbra egy motorkerékpár áll. Amúgy minden kész, már csak a fotót kell elkészíteni. Miután az ősz hajú idegen beállította a szöget, a magasságot és a fényviszonyoknak megfelelő módosításokat is ismételten elvégezte a kamera záridején, illetve a blende-nagyságon, elbújt a kamera mögé és várt. Várta a megfelelő pillanatot.
Nyár volt és ünnepnap. A kis templom a terecske keleti oldalán hívta a lelkeket misére. A terecskén több terasz is volt, ahová kiültek a helybéliek és az ide látogatók beszélgetni, inni meg enni. Néha gyerekek szaladgáltak az emlékmű körül, máskor kerékpárosok suhantak át a téren, egyesek kecsesen, ráérősen, mások átsuhanták néhány másodperc alatt a teret. Sok volt a járókelő, a fagyizó, a söröző, a cigarettázó tinédzser. Az egyik anyuka, hogy ne kelljen folyton a csemetéje után futkorásznia, szappanbuborékokat eregetett neki, amiknek egy részét a csemete széles mosollyal és fel-felharsanó nevetéssel sikeresen ki is pukkasztotta, a többit meg szétszórta a szél a terecskén, a hársfák és az ernyők alatt, meg az emlékmű fölé.
Az idegent úgy látszott mindez hidegen hagyja. Ő csak ezt a részletet látja a terecskéből, ezt az épület-kontrasztot, ezt a régi és új valami csoda folytán egymás mellé való helyezését, aminek a hangulatára egy modern motorkerékpár erősít rá. Olyan, mint a félig töltött pohár, amiről mind egy, hogy azt mondjuk, hogy félig üres, vagy félig tele, az egész úgyis felfogás kérdése, hisz végül is félig van. Valamit mormog a szakálla alá az ősz hajú idegen, mosolyog és már majdnem kattintana, amikor végigsuhan egy galamb a képen. Az idegen felnéz a figyelőből és körülnéz és kicsit meghökken, mintha csak most fedezte volna fel a késő délutáni órába zsongó terecske pezsgő életét. Koncentrálni próbál, a képre, de mindahányszor, amikor lenyomná a gombot, vagy néhány szappanbuborék kerül bele a képbe, vagy egy idős házaspár, vagy valaki az egyes kapuján megy be, vagy másvalaki a kettes kapuján jön ki, vagy egy szerelmespár áll meg csókolózni, vagy két csíkos-blúzos, göndör hajú egypetéjű gyerekét hajkurássza egy kismama, vagy egy biciklis kerekezik tova, vagy épp akkor pottyan le egy kislány kezéből egy fagylaltgombóc, minek következtében a kislány megáll a képben és sírni kezd. Az idegen már nem mosolyog, türelmetlenül várja, hogy elkészítse az áhított fotóját a két kapuról, hogy valahol, egy messzi országban el tudja majd magyarázni, hogy ez egy jó pszichológiai teszt a pesszimizmus meg az optimizmus kiszűrésére, ez a fotó. Ugyanakkor a döntéseket is szimbolizálja valamelyest, hogy melyik kapura esik egy-egy embernek, nézőnek a választása, meg arra is jó példa lehet, hogy nem minden esetben a külső számít, mert ki tudja, hogy mi rejtőzik a kapuk mögött az udvarban, a homok falú házban meg a narancssárga házban. De a ráncos homlokú idegen nem tudja lenyomni a kioldógombot, mert a téren nyüzsgők folyton bele-bele arcátlankodnak a fényképbe. Türelmetlensége egy idő után betetéződött és a nagy nyüzsgés közepette megnyomta a kioldógombot. Miután kiegyenesedett komolyan és lassan, már-már ünnepélyesen elkezdte szétszedni az állványt, amit aztán elcsomagolt, majd, miután vissza tette a kamera lencséjére a lencsevédőt megnyomott egy gombot a fényképezőgép alján, majd kipattintott a fényképezőgép bal felső részén egy kis kart és feltekerte a filmet. Miután érezte, hogy a tekercs már könnyen forog kivette a százas monokróm Kodak-filmet a gépből és a zsebébe tette, majd egy másik a zsebéből egy másik százas monokróm Kodak-filmet keresett elő, amit aztán belehelyezett a nyitott fényképezőgépbe, miután egy kicsit kifújta a belsejét. Hát igen, mormogta, csak úgy, magának, egy furcsa, a helyi fülek számára egzotikusan hangzó nyelven, miközben fűzte be a gépbe az újonnan behelyezett tekercs filmjét, fejét kissé bal válla felé billentve, ez az élet.
