A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mosolyog. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mosolyog. Összes bejegyzés megjelenítése

péntek, október 28, 2011

egy nő


Van egy nő. Szeret. Színésznő.

Bejön, szétnéz, leül. Visszafogottan gesztikulál, az ablak mögötte világossá teszi a kontúrját: bal lábát behajlítva a szék alá, a jobb fölé hajolva szerényen de mégis határozottan gesztikulál. Elbújik a haja mögé, de ez nem menekülés. Olyankor megpihen. Színésznőnek is kijár a pihenés.

Szeretem a kezét, a kézfején az ereket. A fehér ujjait. Az ajkait. De leginkább a szemét. Nem szeretem a körmeit, bár sosem néztem meg igazán, úgyhogy ez a kijelentésem nem annyira konkrét, mint az előző.

Hozzám szól és elpirul. Erre én is elpirulok. Jó érzés. Minden piros, ami él, szokta mondani Linnankoski Olavija. Ő él. És szeret.

Nem engem szeret. Lehet, hogy konkrétan senkit sem. Ő ilyen szeretős mégis, egy olyan ember, aki leginkább mosolyog és, csak úgy, szeret. Ezt gondolom, hisz nem ismerem. Már kétszer láttam ruha nélkül, mégis: sosem volt meztelen. Az ismeretlenség titok-leplében állt ott, ruha nélkül. Kétszer is.

Sohasem értem hozzá. Közöttünk mindig, minden helyzetben volt valami átléphetetlen. A levegő néha megkövül. Olyankor üveg. Olyankor páncél. Meg páncélszekrény. Kívülről nyílik, mi meg bent várjuk, hogy kinyissanak.

A torkom összeszorul, szívem alig észlelhetően felgyorsul és mosolyoghatnékom van, ha látom. Néha elbiciklizik mellettem. Néha észre is vesz. Általában nincs itt. Ott van, valahol máshol, ahol mindenki mosolyog. Ahol mindenki biciklin gurigázik, mindenki ablak fényétől felemelve, pihenés nélkül, mosolyogva gesztikulál. Pirul és szeret.