reggeli hangulat/gondolat-minimália:.

Ma tavasz volt s a virtuális pipacsok száza rézlemezekbe burkolta a reggelt.

kolozsvári kalap

Kertben, a

csendben, a

suttogó estben, a

zöngés, zörgő lombok alatt

fejemre röpült egy kolozsvári kalap.

Karimája széles, mégsem zavaró,

belseje meleg, kellemes, takaró

puhaság minden érintése, fénye.

S egyszercsak az

estben, a

kolozsvári csendben, a

park mélyében hirtelen

elhussant a kalap.

Volt-nincs-féle kolozsvári kalap

volt, s eltűnt egy pár óra alatt.

amikor nagyon fáj.

1
Mikor a máz
lepereg és lelkedre gyász
pusztán, savas-marón alkonyul,
2
s a vér, s a tér,
s a benned zúgó szürke tél
mián elméd néha elborul,
3
mikoron vágyad,
mondjuk álmod, puha ágyad
nevetséges emlékké válik
4
zátonyra tért
életed síró, nem-remélt
körülménnyel egyedül játszik(?):
5
ez a muszáj.
Ilyen, ha bénítóan fáj.
Ez a szükségét végző állat.
6
Hontalanul,
az utad végtelenbe nyúl
beleid rángatod utánad:
7
ez a lelked.
Ennyi maradt meg csak neked.
Elégtek szeretteid s házad.
8
Tested puha,
szivacsos bűzölgő gyurma,
körmeid rángva feketéllnek.
9
Világtalan
szemed könnycseppeket remeg.
Tetteid mind igazi vétek.
10
Halál. Kívül-
belül, alul, közben, felül.
Mono a kincstelen érzelem.
11
Anyagyilkos,
szeretet nélkül csak síkos
lárva vagy, lankadó értelem.
12
Szerelemtől
mentes, dependens szúr meg öl,
érzelmeidtől demens agyad.
13
Zörgő csontú
sötétben lélek csikordul,
meztelen szellem tépi hajad.
14
Napsugarad,
bár hazudták: veled marad-
lehullt rólad, mint kopott ruha.
15
Ez nem szégyen.
Állj, merj, akárhogyan légyen,
de ne ábrándot kergess, buta!
16
Mérj, amivel
neked mérnek és az égnek,
a szélnek add meg, mi neki jár.
17
S aki végett
szíved így keserűvé lett,
neki add meg: érezze, hogy fáj.
18
Fáj. Nagyon fáj.
Ködbe vész mindenféle táj
s te egyedül ordítod: NAGYON FÁJ!
19
Nincs olyan, ki
elhinné poklod s komolyan
venné nyálas érzelgésed: fáj...
20
Te csecsemő,
Te épp szülő, elgyöngült nő
ordítsátok neki: nagyon fáj.
21
Ártatlanok,
csizmák rajtatok kérjétek
s nyüszítsétek neki: nagyon fáj.
22
Te alkonyat,
a hulló, véres nap alatt
duruzsoljad neki: nagyon fáj.
23
Ti is, fajok,
darwini színes kontrasztok
zsibongjátok neki: nagyon fáj.
24
Ti fényévek,
ti más bolygón élő lények
recsegjétek neki: nagyon fáj.
25
Istenségek,
természetfelettiségek
dörögjétek neki: nagyon fáj.
26
Vérrel tele
ere, tudata is vele
ott pattanjon meg, ő ahol jár.
27
Érezze ő:
bár élő és tündöklő nő
sorsa most már meg vagyon írva:
28
elvetette,
míg úgy vigyázta előtte
s nevelte: énem hányta sírba.

bibliográfia: Nagyon fáj

Látod, eljött ismét egy...

Látod, eljött ismét egy reggel.
Tegnap még bal lábbal ébredtél fel,
csapkodtál, ajtót, csészét, ablakot.
Felkönyököltem. Mellkasom, karom bőre
lúdbőrzött a hajnali rózsaszínes fényben
s az álom illatát kitúrta a reggel.
Téged néztelek. Kis szobánk
eleső zugában összecsömbölyödve a fotelbe
ittad teád s szívtad mindennapi cigid.
Jobb válladról a pánt leomlott karodra
s téged mindez nem érdekelt. Mosolyogtam.
 Cigaretta füstbe burkolt alakod felitta a reggel,
s éreztem, hogy lassan, vontatottan
csak most ébredek fel,
a hideg miatt mellbimbód kemény lett s
lúdbőrős lábaddal a karjaid alatt
bámultad a kinti tömeget. Kerested önmagad.
Én meg tovább bámultalak téged. Álmomat
loptad el és én örültem neki. Még akkor
is ott ültél, mikor zuhanyzás után vizes fejjel
leültem kávémmal a földre a gép elé.
Nem néztél rám. Nem akartál észrevenni,
nem léteztem számodra, de azért, persze, utáltál,
nagyon. Nem értettem, de talán rendben van ez így.
Öleltelek volna, csak mondom,  csókoltalak
volna, nagyon, nagyon. De láthatatlanul hiába az egész.
Ültem, s a képernyő mögül lestem minden párás
mozdulatod. Aztán fölöltöztél, szó nélkül, bepakoltál,
szó nélkül és elmentél. Utánad csend s immár a reggel
aranyló sugarai. Szeretlek, te bolond- mondtam halkan,
de a falak hangtalanul beitták az egészet.
Aztán munka, könyvek, vásárlók és elszórt mosolyok
közben agyam körülötted forog, kering, korog,
mint egy szerelemre éhes gyomor. Úgy megölelnélek.
Játék a szavakkal, és ez itt Hawkins, ezt megéri olvasni,
itt meg Yancey mond érdekes dolgokat gyönyörről, szerelemről
fájdalomról. Talán az életről. Hogy? Igen, le van árazva.
Ma nem ettem semmit. Nem csak agyamban, a számban,
a nyelőcsövemben, a gyomromban is te jársz.
Semmi hír felőled. Már elképzeltem: én hazamegyek,
s te vársz, összepakolva. Pá, édes- mondod, cupp a homlokomra,
vagy az arcomra. Vagy épp semmi cupp.
Vagy már el is mentél. S én mosolygok, mert
sírni minek, ugye. Félek. Nem félek. Félek.
S így telt el a napom. Aztán hirtelen sötét lett
s te ott állsz, a hidegben, vársz engem, hallgatagon,
látszik rajtad, nagyon.  Reszketsz a hidegtől meg mástól,
mióta-kérdezem s te azt diderged: másfél órája tán.
Zsebembe dugod a kezed s megcsókolsz
lehunyt szemmel, aztán boldogan ballagunk hallgatagon.
Forralt bor. Meghívlak. Te nyeled a nedűt,
s én nyelem a lényed, arcod pirosságát.
Mindketten majdnem megtikkadunk bele.
Mesélsz. Hogy nem így, meg másképp, s talán jó volna,
ha... figyelek, bólogatok sűrűn, boldogan.
Hát szeretsz még. Boldog vagyok. Nagyon.
Nem merek közbeszólni, nehogy összetörjél s én
felébredjek, hogy ez így is lehetett volna, de...
Boldog vagyok. Azt hiszem, már említettem.
Átülsz az ölembe és megcsókolsz. Nem csókol-
lak vissza. Ijedten eltávolodsz, rettegve nézel, hogy
most mi van, akkor most-csak nem? Mosoly
a szám szélén előbuggyan, felnevetek s csókollak,
sokszor és nagyon, és sűrűn és nem érdekel semmi.
Szeretkezés közben a fülembe súgod:
bocsánat és megbocsátlak. Mámor a hangod
s szavaid balzsam a napra. Mindegy már
minden, nincs múlt, csak jelen. Itt. Most.

Látod, eljött ismét egy reggel. Egy másik közös
napunk, mikor gémberedve ébredek fel s mellettem
te vagy. Mosolyogsz és sütöd a tojást, én paprikát
vágok s készítem a teád. Tejjel, ahogy szereted.
Látod: szerelem, ez is, kedves.
Ez az az úgy és ez az a nagyon.




felolvastam és le lehet tölteni(a felvétel gyenge minőségű) innen.