A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szöveg. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szöveg. Összes bejegyzés megjelenítése

vasárnap, július 08, 2012

Bella és a történet-ember.

A szokásos nyári dögmeleg volt. Bella nem találta a helyét a lakásban. Ő oroszlán volt és egy oroszlánnak nem ketrecben a helye, pláne nem ilyen rekkenőségben. Egy pillantás a tükörben és már tudta, hogy ma egész nap kint lesz. Nincs sok pénze, de nincs is szüksége sok pénzre ahhoz, hogy mindenkit elkápráztasson. Bella szerette az embereket elkápráztatni. Ilyen volt ő: káprázatos. Bella káprázatos teremtés volt és ezt tudta is magáról. Teste minden tekintetet magához ragadt, főleg ilyenkor, nyáron, mikor minden ruha feszült rajta. Alacsony volt, az átlagnál alacsonyabb. De feszülő melleine A tartása viszont egyenes, már-már katonásnak ható volt, a magasra szegett állának, magasan ívelő szemöldökének s nem utolsó sorban a testéhez viszonyítva picit talán kissé nagy, ám formás, feszes melleinek köszönhetően alacsonysága soha senkinek sem tűnt fel. Ahol Bella megjelent, ott ő dominált. Nem csak a testét tudta használni, de a gondolatait is: mindig tudta, hogy meddig mehet el egy férfival a vitában, annak függvényében, hogy mit szeretne tőle elérni. A nőket általában lenézte meghunyázkodottságuk, behódoló viselkedésük miatt, őt viszont minden nő irigyelni látszott s ez számára jól is volt így. Nem találni a városban senkit azokból a körökből, melyeket látogat, aki szembe merne szállni vele. Volt valami a vérében a Fridáéból, vannak, akik azt állítják, hogy távoli rokonságban áll a Kahlo-családdal. 

Nem volt jó módú, de sohasem törekedett meggazdagodni. Szerette az egyszerűséget, konyhájában, Ffürdőszobájában minden a célszerűséget szolgálta. Két dologra volt büszke, saját magán kívül: a könyvtárára és a ruháira. A könyvtára összesen négyezer háromszáznyolcvanöt kötetet tartalmazott, s könyvtárának tetemes százalékát olvasta, már többször is. Semmi sem tudta úgy szórakoztatni, mint egy jó könyv. Az emberek kényelmesek, szeretnek a rutin mentén cselekedni, az állatokért nem igen rajongott. A növényekért odavolt, viszont unta gondozni őket. Utazni szeretett s a könyvek révén oda utazott, ahová épp kedve volt utazni. Akkor hagyta abba a kiruccanást, mikor kedve volt abbahagyni. 
Ruháit maga varrta. Divatosak voltak, merészek és pont rá voltak szabva. Ügyes kezének köszönhetően egy-egy ruha néha hat-hét átalakításon is átesett, míg elnyerte végleges formáját, de ha nagyon szerette, még néhányszor változtatott rajta itt-ott, a divattól függően. Nem volt nagyon sok ruhája, körülbelül tizenkettő-tizenhárom ruha-együttessel rendelkezett, szigorú szabályok között tárolva annak függvényében, hogy milyen alkalomra voltak készítve. 

Bella 8 nyelven beszélt folyékonyan és 10 nyelven tudott szöveget írni. Ezzel kereste a kenyerét: fordító volt. 

zuhogott az eső. ez mindig megnyugtatta. az írógép kattogott, a kisujja még szokta a nemrég megjavított billentyűket. belekortyolt a kávéjába, majd felvette a cigarettát és meglobogtatta a levegőben. nem bírta az ízt a szájában, viszont a levegőben a cigarettafüst számára a múzsa közelségét jelentette. az ablak az íróasztal előtt volt, a függöny a visszafogott légmozgástól folyton meg-meglibbent. beletúrt  hajába. a hőség a szobában rekedt, a kinti hűs levegő még nem érkezett a szobába beáramlani. 

nem tudja folytatni. kész. nem tudja folytatni. minden szöveggel ez van, ez a kurva megrekedés. pedig látta már, ó, annyiszor látta. mindig oda ül a kocsmában, abba a sarokba, ahonnan az egész termet be lehet fogni egy mérsékelten nyilvánvaló tekintettel. ő is bejön, majd' minden este ott van, iszik és flörtöl és mesél. jól tud mesélni. az emberek hallgatják, körülülik és kérdezik, majd hallgatják. hamarabb azt hitte: azért, mert szép. mert testének adottságai diktálják a férfiaknak és a nőknek is egyaránt. de nem, ő, egyszerűen el kell ismerni: tudott mesélni. 

aki mesélni tud, mindent tud. akinek történetei vannak, az a világ legértékesebb embere. minél több történeted van a világ számára a világról, annál stabilabban létezel a világban. ez nem spekuláció, nem hipotézis hanem tény. rágyújt a cigarettára, belekortyol a poharába, hátra hajtja a fejét, s félig behunyt szemmel hallgat egy pillanatig. majd, ugyanúgy, ugyanazzal a test-tartással mesélni kezd. ilyenkor minden megváltozik a kocsmában. a füst lassabban gomolyog a fejek fölött, a figyelő tekintetek mintha a testébe fúródnának, az ő testébe s a testén keresztül a történetei testébe. a székek halkabban nyekkennek, a kocsmára jellemző alapzaj is mintha elhalványodna, a fények meg eltűnnek a teremből, köréje koncentrálódnak s ő mintha vászon lenne, a teste vásznára festené fel, tetoválná belé a testébe a történetek képeit. miközben mesél: játszik. hogy kinek játszik, azt nem tudni, de átkozottul jól csinálja. minden szereplő más-más test-tartást igényel, szereplőnként változik az arckifejezése és a hangja árnyalata is folyton alterál. neki, a mesélő, a történet-ember számára ő konkurencia kéne legyen. de ő, a történet-ember, a kétnaponta egy-egy tárcát, karcolatot, novellát megíró fiatal író számára nem konkurencia, hanem egy másik dimenzió. ő az egész testével mondja a történetet, míg ő, a történet-ember csak a szavaival. a szavak, leírva, nagyon üresek tudnak lenni. csupaszok, szárazok, majdnem használhatatlanok önmagukban. csak mondatokban válnak szervessé az olvasó számára, minél több a jó mondat, annál inkább érthető egy-egy szó s annál inkább személyes a történet amit a mondatok mesélnek. de ő... ő szavakban mesél. néha, mikor már túl részeg, már csak szavakat lövell a levegőbe. ezek a szavak élnek. ezeknek a szavaknak nem csak élük van, de mélységük is. hangjával a füstbe belerezonál, s a borgőzös tekintetektől kísérve a szavak életre kelnek, történeteket szórnak szét a hallgatóság között és mindenki réveteg tekintettel, már-már extázisban figyel a szavak körül vibráló néma történetekre, mialatt ő már pakol, taxit hív és haza viteti magát. 

el kellett ismernie: csodálta őt. mi több: tisztelte őt. és az a hetente két-háromszor megismétlődő csodálat- és tisztelet-akkumuláció az idők folyamán szerelemmé változott. ha, valamely ok folytán el kellett utazzon nem bírt nem rágondolni, főleg este, mikor magányosan feküdt egy-egy hotelszobában, vagy a kisebb fogadókban, ahol épp megszállt. hangja, a cigarettafüst, ami glóriaként övezte dús testét, a társaság, mely majd felitta tekintetével... ilyenkor valami nedves, zaftos álomnak tűnt, irracionális valótlanságnak, amit csak azért álmodik az ember, hogy ne kelljen a hétköznapi rutin unalmas szürkeségére gondolnia. aztán, ha ismét hazakerül újra meg újra megbizonyosodott róla: ő valóság. néha kétségbe esve kellett azt is tapasztalnia, hogy ő a valóság, számára, a történet-ember számára. sokszor használta fel a sztorijait egy-egy novellájához, karcolatához, mindig pedánsan ügyelve arra, hogy jól átgyúrja a sztorik húsát, de a magja, szerinte mindig teljesen nyilvánvalóan, nem az övé. lopta. tőle. 

igazából nem irigyeli. volt idő, amikor irigyelte, az irigység átalakult csodálattá, babonázott szerelemmé. kellett neki, mint valami drog, vagy mint az étel, mint a víz, az ágy, a levegő.  

sohasem beszélt vele. szégyellős volt, pedig mindenki meg volt győződve róla, hogy ő egy nagy nőcsábász. szégyellős volt és kiábrándult és ez, tudta, rossz kombináció. de ő, a kis, füstös kocsmában, ő mindig reményt adott számára, hogy van még esélye. hogy boldognak lenni-e, vagy jó történet-írónak, vagy valami másra, azt sosem sikerült magának ilyenkor megállapítani. a remény angyala lett számára. bizalmat kapott. az élettel szemben. saját magával szemben. s most őt akarja megírni. ez szánalmas, egyszerűen szánalmas. 

még egyszer beletúrt a hajába, sóhajtott s az írógép billentyűi ismét kattogni kezdtek. 

Tisztelet övezte a városban a tudásáért. De leginkább a meséi miatt csodálták ők az emberek. Amikor megjelent a törzshelyének számító kis vendéglő teraszán minden szem a mozdulatait kísérte. Miután egy darabig egyedül ült az asztalnál és ezalatt olvasott, vagy a tér eseményeit szemlélte, felállt és bement a vendéglőbe, a bárpulthoz, italt rendelni. Ez volt a jel: Bella mesélni fog. Tequilával kezdte mindig. miután egy pohárkával felhajtott arca kikerekedett, tekintete még inkább áthatóvá vált és tartása meglazult picit kevéssé. Az emberek köréje gyűltek, csendben figyelték, várták, hogy mesélni kezdjen. És akkor egyszer csak Bella mesélni kezdett. A vendéglőben a duruzsolás elhalt s nem mozgott más, csak a füst a levegőben, meg Bella érzéki ajkai között a ki-be settenkedő levegő. Hangja búgott, érzéki volt és már-már drámai. Történetei viszont színesek voltak, a hangját is színessé tették s a sűrű füstben, melyet megtört néha egy-egy fény-nyaláb az utcáról, vagy a lámpákból attól függően, hogy mikor mesétl mesélt Bella. S amikor mesélt: istennő volt. Történetei olyanok voltak a hallgatósága számára, mint egy mindig tisztán tartott ablak a világra: ezen az ablakon keresztül nemcsak a távoli világot vélték megtekinteni, de a világ hozzájuk közel eső, hétköznapi része is más megvilágításba került. Ha igazán figyeltek, néha még önmagukat is látták meg-megcsillanni az ablak üvegében. Ilyenkor könny szökött a szemekbe és vékonyra préselődtek az ajkak ám lehajtott fejjel is tovább hallgatták Bellát. Bella volt a mesélés alatt mindenük: az úrnő, a messiás, a próféta, a jobb holnappal és a szebb jövővel összekötő reménysugár. Történeteiből mindenki tanult, sőt, történeteit szegényesebb formában tovább mesélték mások, akik szintén tovább mesélték más embereknek, idegeneknek, s minden történet így kezdődött: "Valahol messze, egy kis baszk városkában van egy Bella nevű nő, akinek meséi csodákra képesek."

Meséi és a varázsa ellenére Bella magányos volt nő volt. Néhányszor nekifutott egy-egy kapcsolatnak, de egyik férfit sem találta méltónak arra, hogy beleszeressen. Az emberek lassan kezdtek belenyugodni, hogy Bella egyedül él, már beszédtémaként is csak ritkán merült fel, mikor valami megváltozott.
 
Úgy kezdődött, h Minden úgy kezdődött, hogy egy Paolo nevű férfi érkezett a városba. Több időt is itt kellett töltsön, valamely üzleti ok folytán. Egyik este Paolo nem akart korán lefeküdni, így gondolta, hogy a hozzá legközelebb lévő vendéglőbe néz be s ha már ott van, meg is vacsorázik. Mikor azonban megpillantotta Bellát...

csütörtök, május 31, 2012

fókusz