A következő címkéjű bejegyzések mutatása: az légy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: az légy. Összes bejegyzés megjelenítése

kedd, július 31, 2012

az légy


Feloldódik a város az alkonyi csendben.
A felhők színe, meg az égé,
meg a habos csíkkal a repülőgépé
enyhén illuminált, pazar lelkű
és pezsgő fantáziájú festő
színeinek finom keveréke,
ecsetének könnyelmű vonásai.
S mindez valami megnyugtató,
kiegyensúlyozott rendben.

Csönd vagyok, csak csönd, neked.
Ha vártál lángot, az nem lehetek.
Fölém hajolj, lásd, hamu vagyok,
belőlem csak jövőd jósolhatod.

Azt hiszem öregedni kezdtem.
Idézetekkel telik meg a fejem
s a testem már nem működik nekem
csak neked.
Ezt egyféle szeretlek-nek vedd,
ha veheted
s tedd, ahova tenni jónak véled,
nekem nincs dolgom már ezzel.
Én csak szeretlek téged.

Nem akarlak magamnak.
Másnak sem akarlak.
Azt akarom, lelkem, az maradj, magadnak,
aki mindig is voltál. Egy ember s egy árnyék.
Pezsdítő ágyék, pihenő váll, büszke halánték
és ragyogó elme, és nő, és asszony, és lány és gyermek,
mondanám. De állati dolog ez s azt a rengeteg termet,
mi lényed várában ezidáig hihetetlen csodákat termett
mind-mind bezáratnám, csak a fönti néhányat
eszközölném ki magamnak, s belőlük csinálnék gyárat.


Az légy, aminek lenned lehet.
De ne engedd szabadon önző feled,
az önzetlened mélyebb és tisztább
és tudom, hogy önző ez most tőlem,
de én őt szeretem. Ő a jobb belőlem,
bár nem belőlem van, mégis kitölti űröm,
valahogy enyhíti a legtöbb bűnöm.


Nem akarlak magamnak.
Másnak sem akarlak.
Maradj meg te örökkön magadnak,
magaddal változz és magaddal telj ki.
S engem engedj mindezt megfigyelni.