3. bennem.

.. egy férfi.

(hímként szeretném a magam faját idealizálni és idealizálni akarni. őt nem kell. ő maga a csoda, a természet kiteljesedése.)

ő a gondolkodó férfi.

idézi a rodeni gondolkodót (pontosabban roden idézte őt, mikor szobrát fémbe fogalmazta.). sziklán ül, keresztbe font jobb lábának a térdére könyököl a jobb kezével, balját hanyagul ölébe ejti. behunyja a szemét és alkot. a teste megfeszül, izmai vöröslenek a finom mégis szívós, edzett bőre alatt, s az izomzata a kreativitás maga, az agyból származó, verejték-mentes alkotás.

energia-mező alakul ki körülötte. a tudat alkot itt, testéből nyeri a világ a létfontosságú és alig-körvonalazható energiáit. ha valamivel konkrétabban szeretném megfogalmazni, akkor a fény-hasonlatot használnám: a fény forrása az agy, amit a teste prizmaként szór minden irányba és betölti a világot színes tudat-sugarakkal és létre hozza, életre kelti mindazt, ami amúgy is volt már, csak nem a maga fizikai, érzékelhető és körülírható alakjában. színes világ, a látható és nem látható szín-spektrumok dimenziói között.

mindennel össze van kötve, olyan, mint egy nagy, biztonságot árasztó, szép és jóságos pók, mindent érez és minden rezdülésről tud, ami a tudatából ered és minden, őt körülvevő dolog, jelenség, folyamat és energia onnan ered. ül az önmaga által teremtett, formát öltött világ közepén behunyt szemmel és tovább szövi cirkalmas, leírhatatlanul összetett gondolatait, napot kavargat, vizet gyúr és hegyeket formáz, felhőket pufogtat sodort erdők fölé és ezt a mindent egy, őszinte, ártatlan és öntudatában kiteljesedett, önnön fényében tündöklő nevetés itatja eggyé.

féltek tőle a teremtői, így megtörték tökéletességét (lehet, hogy azért, mert a teremtők teremtőjét vélték felfedezni a teremtményben.).

ágyékából csepeg valami sötét anyag. a fényt magát kontrasztozza. minden alkotását megfertőzi ez a tömör és mégis légies méreg, a cseppek, ahogy ágyékából lecseppennek szertefoszlanak, eltűnnek a dimenziók között, hogy újra egymáshoz csatolva rárakódjanak az alkotó gondolataira, megalkotott világának az elemeire. ők nem függenek a férfitől, de a férfi most már függ tőlük. pandora szelencéje az ágyékára rögzítve csöpögteti figyelem és tudat-elterelő sűrű anyagját és a világ, a megalkotott, tömör és teljes világ már szellősebbé, üresebbé, mondhatni hanyaggá, felületessé vált.

megpróbálta bezárni a szelencét. olyankor a gondolatok a szelencébe vándorolnak. köré formálódnak, hogy kinyíljon, hogy milyen lenne, ha kinyílna, hogy kivel, kinek és hogyan lehetne, lenne érdemes és lenne lehetséges kinyitni, milyen gyakran és milyen mértékben, milyen sűrűn csepegtetve a sötét anyagot.