1. tea

- Ízlik?
- Igen. Miből van?
- Csalán, meg citromfű. Citromfüvet alig lehet kapni. És van benne egy kis gyömbér is, meg egy csipetnyi ginkó-levél.
- Ejha. Akkor nem csoda, hogy finom.
- Biztos nem kérsz bele tejet?
- Biztos?
- Ezt most mért így mondtad?
- Hát... emlékszel a múltkorira? A roiboos-vaníliásra, amit hoztál?
- Igen, persze. Nem ízlett?
- Nem, dehogy... csak tejjel nem volt a legfinomabb...
- De hisz azt mondtad, hogy olyan, mint a puding!
- Igen... csakhogy én nem szeretem a pudingot... sőt, utálom a pudingot.


Egy pillanatig csend volt, a fiú lesütött szemmel matatott valamit a fűben, a lány hiába próbálta meg felvenni vele a szemkontaktust, hogy megdorgálja, legalább szemmel, egy kicsit, így helyette nevetésben tört ki.


- Te tisztára lökött vagy! S csak miattam ittad meg azt a nagy bögre puding ízű teát?
- Hát... igen. Nagyjából.
- Legalább... -nevet, tele torokból- legalább nem lettél rosszul tőle?
- Ment a hasam, este. De ennyi.
- Jaaj, te ki lüke! – mondta anyáskodó hangsúllyal, majd megcsókolta- de tudod, hogy simán eldobhattad volna, igaz?
- Jó, de hogy néz az ki?
- S akkor inkább benyelted. Szóval azért korgott úgy a hasad, mert csikart... -nevetett tovább, már hanyatt dűlve a fűben.
- Jóna. Hagyjuk most ezt.
- Pedig pudingot is hoztam. -mondja a lány, újra felnevetve.
- Mi? most?
- Aha? Kéérsz?
- Nemkösz. Ezt már nem fogom legyömöszölni a torkomon...
- Csak cukkolni akartalak.
- Ne cukkolj, mert megharaplak!
- Nem hoztam, mert én sem szeretem. Csak a tejes teát. Azt viszont nagyon. Nemhiszem.
- Mit?
- Hogy megharapsz?
- Oh, valóban- kérdi a srác, majd kissé estlenül ráugrik a lányra, melléje esik, amiből megint nagy kacagás lesz.- Hát... nem megy ez nekem.
- Na,- hívja kacarászva a lány- gyere ide, ne félj, nem bántalak.
- Biztos?
- Egészen biztos?
- Szörnyen nagyon tuti biztos.
- Akkor jövök.