szombat, május 07, 2011

4. bennem.

.. van egy kocka. nagy. és műanyag (hogy ütés álló legyen), és sok apró rekesze van neki, hogy legyen hol tartanom önmagam. az életem.

elég körülményes szállítani. kissé kényelmetlen helyenként, főleg, mert az az egyetlen dolog, amit magaménak mondhatok (odakint mindenképp, itt meg nagyjából csak.). folyton vele kell foglalkozzak, kell cipelnem fölöttem, mögöttem, körülöttem, mindig visszaránt, ha szeretnék valami merészet, valami égbe szökően nagy (legtöbbször marhaságot, de néha igazi és eredeti) ötletet kivitelezni. leköt. teljes figyelmet kér, nem lehet tőle csinálni semmit. olyan, mint egy kullancs, egy négyzet alakú, kényelmetlen műanyag-kullancs. enni kér, inni kér, hálni kell vele és beszélni kell hozzá, törődni kell vele... és még el sem dobhatom: nem-eldobható személyes birtokomban lévő tárgy. mert ugyan az enyém a felelősség, meg a mindenféle macerás procedúra vele, de közösségi az érték (vagy az értéktelenség), amit hordoz (amit végül is, kénytelen-kelletlen én hurcolok minden felé magammal). ez azt jelentené, gondolják a ravaszok, hogy akkor valami felelősséget a közösség is magára vállal, aki az értékét, avagy értéktelenségét élvezi, de nem, ki kell ábrándítanom a kedves ravaszokat: csak az én kötelezettségeimre emlékszik a közösség, az övéi csak nagy ritkán (választások idején) villannak be.

nem tudom, azt mondják, hogy színes a kockám. mindenki kockája színes. én az enyém színét nem látom, de mondják: van neki.

éjszakánként színes kockákról álmodom. plüss-kockákról. mikor megébredek és észreveszem, hogy az enyém alatt nyomorgok: megsimogatom. olyankor lágyan folyik reám. egy pillanatig.

aztán tű-éles sarkaival újra az oldalamba szúr.

szeretem. 

Nincsenek megjegyzések: