részletek. nők. életek?- 2

„kedveském, tudod: nekem nem fontos hogy luxusban éljek, nem-nem, nem az a fontosabb, hogy milyen a szekrényem, vagy épp mi van benne, tudod: a papa midig azt mondta, hogy az asztalon az egészség. Igaza van, mindig is mondtam, kedveském, bizony ám, én is mindig mindenkinek mondtam: az az egészség, aminek az asztalra kell kerülnie. Tudod, Szíli, én nem akarok sokat az élettől, már néhány hónap múlva hatvan éves vagyok, nem kell nekem más sok minden... minek az? Hogy botladozzak a sok dologban? Nem-nem, kedveském, nekem nem kell semmi, én midig is azt mondtam, hogy vigyázni kell, hogy mit eszik az ember, mert az egészségét eszi meg, ha nem eszik jó dolgokat... Igen-igen, Bäcker asszony nem él luxusban, de reggelente egy kicsi sajtocska, egy kicsi sonkácska, kávé melléje, szépen, meg ebédre mindég készítek oda egy kicsit, felfűszerezem, be a sütőbe, hogy jól összefőjön finomra, csak borsom nincs, mert én nem szeretem, már bocsánat, Szíli, lehet te szereted, a fiatalok szeretni szokták, ha egy kicsikét csíp az étel, de én nem, nálam cukor sincs a házban, mert az nem jó, nem egészséges, meg aztán mire is használnám, ott van egy kis joghurt, egy kis Fellegecske( Völkchen: könnyű puding, tejszín a puding alatt. A mogyorósat szereti- szerz. Megj.) egy kis tejberizs, meg egy kis sütemény, torta, mindenből egy keveset, meg hétvégén, még Moszkvában szoktam hozzá, Szíli, nálunk a családban mindig így volt, a papa is szerette, a mama is szerette és én is nagyon szeretem, vasárnap mindig teszek oda egy kis kávét, feketén, melléje veszek finom kenyérkét, s megkenem a szeletkéket finom, friss vajacskával, és egészen vékonyan kaviárral. Hát hogyan másképp! Igen-igen... nálunk ez mindig így volt, Szíli, midig-mindig, én szeretem a kényelmet, de szeretek dolgozni. Láthatod: a munkámat midig elvégzem, s néha még többet is ülök a munkaidőmnél, persze, kell az, hogyne kéne, nálunk a szocializmusban mindig úgy volt, hogy egy kicsit lehet többet dolgozni, és mindenki kicsit többet maradt a munkájában. Igen-igen, bizony így van, Szíli, bizony-bizony így. Mondom én neked, igen-igen. Nálunk ez midig így volt. Na: edd csak meg azt a kis combocskát, nem sok az, tudod: én nem veszem a combocskáknak azt a felső részét, mert azt nem szeretem, mert az olyan...olyan zsíros. De ezeket a lenti feleket nagyon szeretem. Edd csak meg, szépen, mind a négyet.... vagy nem ízlettek? Biztos? Akkor mért nem eszed meg őket? Ahjaaajj... a kis unokatestvérkém midig így dolgozott nálam: kicsit munkálkodott, kicsit eddegélt, egy keveset beszélgettünk, kipihente magát, bizony-bizony, s akkor dolgozott tovább. Nem-nem, nem kell neked megerőltetned magad... hát persze, hogy dolgozol, kedveském, de nem kell megerőltetni az izmaidat, mert még 25 éves sem vagy, s bár már kész ember vagy, mégis még nem edződtek úgy meg az izmaid, én is így voltam, a praktika után bele kellett szokjak a munkába. Óóóóóóóóójóóóóóóóój!!! két műszakban dolgoztam, te nem is tudod, gyerekekkel foglalkoztam, de egész nap... hát mint a gyerekek, nah, de nekem nagyon sok türelmem van, s mindig dél után, miután magamra zártam az iroda ajtót, csak akkor tudtam a tényleges munkámat elvégeznem... hóóójóóój! Már bizony majdnem 22 éve vagyok Németországban, néhány hónap múlva, bizony, s látod: itt vagyok, mindjárt hatvan, s a testvérem meghalt, és az unokatestvérkém is elment, biza, szegény, nagyon hamar, és akkor kérdem én tőled, kedveském: minek vegyek ide egy rakás bútort, hogy legyen, amiben botladoznom, így is csak reggel és este vagyok itthon, mert egész nap dolgozgatok, te tudod, hiszen láthatod egész nap, csendes is ez a hely, szép is, és nekem pontosan jó, mert kicsit olyan falusi hangulata van, habár én mindig azt szoktam mondani, hogy egy faluban élek, Moszkva után, hiszen itt alig vannak hatszáz ezren, míg Moszkvában tizenkét millió ember él. De én már megszoktam itt, reggel megiszom a kis kávécskámat, megeszem a sajtocskát, s azt a kicsi felvágottat, mert nem szeretek sokat enni, nem is ettem soha sokat...”