csütörtök, június 05, 2008

demiurgoszi gondolatok.


Ha isten lennék, kiülnék a világom tetejére és megőszülnék.


Nem tudnám, hogy mit csináljak ezzel a szarral, amit megteremtettem, hogy vigyázzon arra, aminek ő, a szar, a kosz, a vérzékeny könnyű báj, ami pillanat alatt szertefoszlik a semmiben, egyúttal a csúcsa is. A legteljesebb mind közül.

Ücsörögnék, és ha isteni mivoltom engedné: magasról tennék erre a sárgolyóra, aminek az irányítása ki került a kezem alól. Bánt: nem tehetek semmit. Ez a projekt is befuccsolt. Én jó akartam lenni, és segíteni akartam. Én azt akartam, hogy olyan erősekké váljanak, amilyenek csak lehetnek az ő szintjükön. De nem. Mert ők nagyokosok. Mert ők jobban tudnak mindent. Közben amihez csak hozzányúlnak, halállá válik. Mint Midásszal történt. Az is nagy barom volt. De annak idején még érdekesek voltak ezek a játékok. Hogy mennyire korlátoltak a cromagnoniak leszármazottai! Túl korán kezdtük átalakítani őket, szívet beléjük rakni. A nagyfejűek is ezért tűntek el: volt szeretet, békesség, de ennek megjelenésével eltűnt az agresszivitásuk. S jöttek a töpörödöttek. Kacagnom kell! Most ezek verik szét a gömbömet! Ilyen nincs! S ez is az én hibám.


Nem tudom. Fáradok. Most mi értelme lenne kitörülni őket? A következők sem lesznek jobbak... ezek is csak satnyulnak. Hah! Civilizációnak nevezik magukat! Ezek! Van bőr a képükön! Alighogy új technológiára tesznek szert, máris azt hiszik, tudnak valamit. Annak idején ezt a pro-parafizikus korszak hibái című fejezetben tanultuk, amit ezek itt leművelnek. A Mag is vicces... kiküld ide, hogy figyeljem ezt a csőcseléket, s segítsek, ha muszáj épp, de hagyjam őket békén.. de azt nem mondták, hogy idegesítő lesz látni, ahogy a barmok a kemény fejükkel periquinti seb... hogy is hívják ezek.. sebességgel mennek neki az egzisztenciájukat veszélyeztető szimbolikus falnak, és megint és megint éééés megint, míg szegény, a fölöttem is elhelyezett törvények alapján összedűl, s maga alá temeti ezeket az észlényeket. Remélem hamarosan.


De azért kész röhely, komolyan mondom! Egyiknek az a baja, hogy nincsen mit egyen, a másiknak meg már az, hogy nincsen csak három autója. Ha tudnák, hogy egyikre sincs szükség... de kinek magyarázni? Ezeknek? Hiszen, ha ezeknek adnék egy transluxális T-konvertálót, amely energiaforrása hihetetlenül erős s gyakorlatilag kimeríthetetlen akkor ezek képesek lennének felrobbantani az egész Naprendszert, s a galaxist is megrongálnák, eléggé durván. És akkor még nem is említettem a tér-idő manipulálási funkciót, amivel ezek képesek lennének a Magot is kitörülni. Merthogy szabadok akarnak lenni, s meg akarnak szabadulni, vége legyen a pán-tirannizmusnak. A bolondok! Nem volt elég az az eszement Prométeusz, a tűzzel... pedig azt még a Konzulok is jóvá hagyták, megjegyzem csak később, mikor úgy tűnt: minden jól fog elsülni. Addig Prométeusz persze lelépett. És a világ, ami azóta, hogy ő kapitulált, ugye, az én felügyeletem alatt van, meg teljesen megkergült.

Én várom, hogy segíthessek, tényleg! Valahogy megszerettem ezeket a bolondokat. Mert azért alapjáratban nem lenne velük baj. De ott van az a dualitás, ami engem mindig lenyűgöz,mikor őket figyelem. S az angyalaim rendszeres jelentése is ezt igazolja. Csak az a baj, hogy nincsenek harmoniában önmagukkal. Rögtön Prométeusz után elkezdett visszafejlődni az érzékenységük és fogékonyságuk az emotív jellegű kommunikáció iránt. Annál inkább a száraz technika kezdett el fejlődni, minél inkább elcsökevényesedett a „szívük”. De mégis: olyan furán lettek programozva az univerzum által, hogy mindig meglepnek, s sosem lehet őket kiszámítani. Néha csodálatos dolgokat tesznek, de néha pocsék és a megátalkodottságig elvetemülteket. Így nem lehet segíteni. Így nincs min segíteni..

Az imáik a legfurábbak. Olyanokat kérnek, hogy az valami elképesztő! S nem veszik észre, hogy nekik is kéne tenniük valamit ennek érdekében! Így nem lehet. Nem mehet tovább! Kész.

Ha hallotok otthon, ha hallasz, Mag, kérlek nézd el nekem gyengeségemet! Most is valaki azon elmélkedik, hogy mi lenne, ha ő isten lenne. Azt mondta, akkor széjjeltépne minden embert egyenként, s újra, egyenként összerakná, hogy értékeljék ők, emberek az Életet (ami nekünk is szent.). Persze, hogy hallasz, Mag. Kezdek ezektől begolyózni.. nem mehetek máshová? Más lényeket pesztrálni? Ezeknek már lassan úgy is mindegy.. Érzelmek szempontjából még azon a szinten rostokolnak, mint Theodosziász idején, ám elméjükkel, érzem, lassan már engem is tapogatnak. De ha nem érzik, akkor mi értelme van annak, hogy értik-e? Vagy mi értelme van annak, hogy a ceremóniák megmaradnak, de a LUX DEI-tudat kihalt majd' mindegyikből. Páváskodnak a porhüvelyükkel, oszt hip-hop, egyszer csak odalett a húsrengeteg, s az elme, amely nem akarja elhinni, hogy megöregedett a szép, a formás, a kecses test, mellyel olyan jól lehetett gondolatokat, érzelmeket manipulálni, meghülyülve, elborulva tengeti lelkét egzisztenciájának ezen a fokán, az őrületbe kergetve más lelkeket is.

Fáradt vagyok. Megőszültem, Mag! Hallod?!? nem bírom már elviselni ezeket a piócákat, ezeket a, ezeket a kullancsokat, nemhogy még vigyázzak is rájuk! Láttam én őket! Voltam közöttük, tisztességesen próbáltam nekik megfelelő módon nevelő jelleggel tanítani, hogy szeretet, hogy gyermeki ártatlanság, hogy nevetés és élet és természet... de nem volt kinek. Mind romlottak. Mind megátalkodottak. S aki nem, az meg azzá válik. Az meg elgusztustalanodik. Ej, ha én még egyszer---- .. ----... -. -- .- . ….- ..----. - . - . ---..-.--- -..---.

Bocsáss meg, Mag. Újfent bocsáss meg. Én is csak isten vagyok, végül is. Most valaki azért imádkozott, hogy jó legyen annak a szegény kéregető bácsinak, akit az utcasarkon látott, és akit „lábbal ütöttek sok csúnya, fekete bácsik”... az az ember: már halott. De jobb neki így. Viszont az a kisfiú... ebben és ilyenekben lenne e világnak amaz reménye? Nem tudom. De elfogadom. Köszönöm, Mag. Ma éjjel szép álmuk lesz a lentieknek. Mindegyiknek, cserébe, hogy elbizonytalanodtam kicsit. Hogy mennyire tudnak az ősz hajszálaim hasonlítani az emberekére... csak nem így szeretném, hogy felérjenek hozzám. Nem ésszel. Szívvel, ők legalábbis így használják. Most mennem kell. MINIRITH E MINEROTH I TUU!



S lement a nap.

1 megjegyzés:

Vera Linn írta...

imadni valo vagy ma :) hogy van az az olelesi kenyszer? ugy tunik nalam is kezd fellepni.