ingyenreklám..

bátorkodom egy kis részlettel meglepni titeket. még lehet tetszeni is fog.. kiváncsi vagyok. nos?



"Szóval itt vagyok, már megint. Igenigen, ide jutottam, naplót írok. Nyugi, te, aki én vagyok, nem te vagy az első. Az első elégett, mikor el kellett égnie. Mikor változnom kellett. Mikor az újabb változá-sokk kora megérkezett. Mikor kiléptem egyik koromból, s belezuhantam a másikba. Nyakig. Most ebből kecmeredek ki. Próbálok kikecmeredni, mármint. Te is, aki én vagyok, te is egy próbálkozás lennél.

Most nem érdekel, hogy élvezed, hogy értékeled, vagy hogy épp teszel rája, hogy én miket firkálok belém. Beléd. Vagy akárhova. Értetted? jó. Akkor ezt is megbeszéltük.

Nem kezdem el leírni magam. Nincs értelme. Kit érdekel, hogy magas vagyok, vagy alacsony, hogy fiú, vagy lány.. és ha mindkettő vagyok? Akkor mi van? Megbotránkozol? Az sem érdekel. Tedd azt. Fafej vagy, csökönyös, konzervatív, nyámnyila kis behúzottfarkú, csapzottfülü nyúl. Burkolt agyú hagyomány-őrző(a hülyeségek és betokosodások hagyományát, mármint..). De te bajod. Akkor tedd le a könyvet. Mert könyv ez, mindegy, hogy taknyosan fekszem egy novemberi napon az ágyba s úgy kezdem meg a szövegem. Könyv. Egy lehetőségé. Ez az én megvalósult lehetőségeimé. De ne legyél úgy oda az egyediségeddel: neked is megadatott. És ugyanaz a lehetőség. Ugyanazt (is) tehetted volna, amit én. Eddig. És ezután. És még mindig megteheted. De másképpen fog hatni már, mert te is más vagy már, és mert a fenti mondatokat már olvastad: soha sem lehetsz már olyan, mint én. De azért még próbálkozhatsz. Mert mintha látnám: olvasod magad, s azt mondod majd: hogy nekem, azaz neked milyen könnyű, bezzeg lennél csak a helyedben, én meg a tiedben, mindjárt másképp állna a szénánk. Tévedsz. Nekem nem könnyű. És neked sem. Nem is nehéz, egyikünknek sem. Mert amit kapsz, azt mindenestül kapod. Példázom: kapsz egy autót. Milyen mázlista vagy, ugye, egy egész autót kaptál, de ezzel kaptál útadót vele, kaptál heti 3-4 tankolást is, elromló ablaktörlőt, letörött tükröket, összesározott bőrülést, megkarcolt karosszériát, minden ilyesmit. És akkor a szerencsés, balek fejed szétrobban néhányszor, és folyton ideges leszel, mert ver az Isten, s a sors, s a mittudoménhogymégmi, mert szegényfejeddel minden rossz megesik. Persze. Szeretnéd a húsit, de a vele járó vérből, köszönöm szépen, nem kérek, mi? Nem könnyű. És nem nehéz. Csak a tiéd. Meg az enyém. Vagy „és” az enyém.

Nevem és. É. S. És ennyi legyen elég. És túl foglak élni. Mindent. És mindenkit. És mindegyiket.  Mindegyiket, egyenként, egytől-egyig, s ráadásul úgy, hogy nem fogok kikészülni, Nem fogom feladni, nem esem depresszióba, nem vágom fel az ereimet, legfeljebb a másét. Ez vicc volt. Szeretem a vért- ki nem szereti? Test-vér. Egyik legszebb szavunk is csordultig tele van vele. Meg az egyik leg viccesebb szavunk is: csiga-vér. De nem tudnék vért ontani. Nem tudnék ölni. Csak szavakkal. És garantálom, ígérem és fogadom: TE már halott leszel, mire végig olvastad ezt a zöld borítós könyvet. S ha szerencséd van: újra megszületsz. Mint új ember. Ha nem? Hát... ahogy akarod.

Bevezetőm morbid kissé. Kétség sem fér hozzá. Meg zavaros is, tele hibákkal, minden félével. Látod: ezt is tudom. De mikor átfordítasz a következő oldalamra: elértem a célom. És te megtörtél már, akkor. Enyém vagy már.




  Hölgyeim éés Uraim! Medames et Monsigneurs! Kezdődjék hát a műsor: függönyt fel!

                                                                                                                                                  É. S."