Kábelek között éget a Hold,
Járja borzongató, ledér táncát.
Fénye, a tejes lé, mit a sárga folt ont
ereimben égetve, szúrva éli meg szeánszát.
Fényemben sok világ él és ég,
Lehetetlen nem látni arcom fehér sármját.
Tompán, neonosan virít a messzeség,
ha éjszakám tetején járom éltem táncát.
Kacsint egy világ-engem, engem
Imádjatok, t i égi kicsik és terrai nagyok!
Fényemmel éltetek bogokkal körbelengem
s álmaitokban érzitek: mennyire élő vagyok.
Terhes temetőkben, fagyó fák alatt,
Rácsos villanypóznák börtön-éjében
Csak fényem az, ami igazán szabad.
S megcsókol álmod fekete mélyében.
Végül elismered, tudom, hogy urad, istened vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése