Megérintette magát, hogy lássa: él-e még. Bíborvörös, nem is, bazsarózsa-színű, angyalka-pozsgás ujjai végigfuttak a rojtokon, a kapcsokon, a gombokon, a szövet redői, csavarodásai fölött és között, beszimatoltak a résekbe, a mélyedésekbe, a göcsörtös szakadásokba és az égés által okozott lyukakba is. Végigsimította a haját. Az koszos volt, meg büdös, zsíros és ritkás. Talán ősz is, de már nem emlékszik biztosra: rég látta magát tükörben. Fölötte ég volt, szürke ég, lila ég, zöld ég... kásás levegője meg-megakadt az ember torkán, köhögést fakasztott, krákogást és flegmát rügyezett. A távolba voltak hangok. Kellett, hogy legyenek, hisz mozogtak az árnyak, bár ezt sem látta, érzékelte pontosan, mert valahogy mintha minden matt lett volna, minden tejüveges, mintha mindent egy tejüveg szűrne meg, a fényt is, hangot is, illatot is, habár be volt dugulva az orra, utoljára, mikor még érezte, mármint, akkor...
Fölötte ég volt, szürke-lila-zöld ég meg a kásás levegő-bevonat, ami flegmáztat meg krákogtat, meg köhögtet is, asszem. A keze a gombokat kigombolta, a cipzárokat kicipzározta, a kapcsokat kipattintotta; kisimított minden redőt, tenyere elkent minden rakoncátlan, csenevész, goromba, garázdálkodó szöveggombócot. Mindent laposra, mindent simára, mindent egyenesre. Mire a keze visszaért arcához, hogy lássa a hajnalpiros, kisputtó-pozsgás rózsaujjaival(melyek ugyan koszosak voltak meg büdösek is, mint az egész ember, de azért mégsem annyira, hogy szépségét és ártatlanságát eltakarják illetve elváltoztassák), hogy él-e még: már meg is halt.
.:.
12 megjegyzés:
:) ez tetszik
Ha nem lennék másba szerelmes, belédszeretnék... :)
azt hiszem ez az egyik legszebb, legtiszteletreméltóbb, legemberségrenevelőbb és legtisztább mondat, amivel valaha is megleptek.
köszönöm szépen.
Meg szerencse, hogy nincs meg az elerhetosege, mert levadasznad magadnak, mi?
igen, valóban nincs meg, kedves névtelen. és a tied sincs meg. és (mivel ez épp így van és nem másképp) valószínűleg ez így jól is van. köszönöm kérdésed.
emberségre nevelő?
igen. hímségének a félre tevésére sarkalló, emberségére való figyelésre serkentő. mert ez nem a hímségemről, nem hímségemnek szól (sejtem, gondolom, remélem). hanem (talán) valami többről.
Ha a hímségnek szólt volna, egy (több) másik bejegyzés után szerepelne. Van olyan is. De ez máshol érintett meg.
elmeséled?
El. Sajnálom, nem volt korábban időm megfelelően kifejteni :)
Mindig is haragudtam a kortárs szövegekre azért, mert lassan semmit sem ismernek el magas művészetnek, ha nem a nyomorúságról, pesszimizmusról, A Nagybetűs Szarról szól. Lehet, én is kicsit sötéten látok, vagy csak folyton ilyen véleményekbe ütköztem.
Ez a bejegyzésed szintén nem vidám, hejdeszépazélet, sőt. Viszont amikor elolvastam, nem keltett bennem semmilyen ellenszenvet, nem tört elő a fentebb említett düh-érzet. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Lehet, a teljes blogod tükrében (hm, de találó), de nagyon tudtam szeretni ezt a szöveget. És ezáltal azt is, aki bejegyezte.
nocsak.
köszönöm.
sokadik olvasás után sem tudom levakarni azt az édes-kesernyés vigyort a képemről, amit ez a bejegyzés szült.
:)
Megjegyzés küldése