:.:.:.

tegnap este történt. Igen, tegnap este...

Zuhanyoztam. Hosszan és sokáig. A nyirkos, őszi levegőjű fürdőszoba megtelt forró vízpárával. Minden elhomályosult, minden matt lett, minden veszített élességéből. S egy burok kezdte felvenni formáját, s kezdte kitölteni a teret: benne egy meztelen maggal, egy férfi nedves testével, aki a felhő-csempének támaszkodva hasítja szét gondolatait a forró, sűrű vízzel, a forró, sűrű víznek a párájával és a burokban köd van, eszünkbe jut egy idézet, amit egy kopasz nő mondott egy filmben: „god is in the rain” meg edward steichen „kis kerek tükör ” című fotográfiája, s mosolygott, mert mindig fél, hogy nem tud semmit. Mindig aggódik, hogy valaki rájön: mennyire buta is ő- holott nem is az, nem is az... itt, a mű-permet alatt nem. Itt, a burok leges-közepében nincs külvilág. Itt csak víz van, itt csak érzékek felfokozott letapogatása van, és ők tudták, hogy ebben a csendben mindenki, minden élőlény, a kis páfrány és a csótány-fiókák a mosógép mögött, hogy még ő is, meg a nem élők is, mosógépestől-fogkeféstől, szétmállott, rózsaszín budipapírostól, mindennel együtt- békét találtak. A béke illó és törékeny, és nagyon önkényesen befolyásolható. De kicsit olyan, mint az élőlények. Meg a nem élőlények. Ugyanis: víz kell hozzá. Csapi szent pára. Olyan ezüst-zselatinosan ragyogó. Nincs csend. És nincsenek gondolatok egyértelmű beszüntetése. De nem fertőznek meg mindent, nem változnak át ők is ádámmá és évává, nem rohadnak meg, és terjednek el a burok ködében, hogy megsemmisítsék a világot. Egy világot. Hermetikusan zárnak ezek a negatív gondolatok, s nagy, fekete kapszulákként ott terjengek-lebegnek a selyem-párában, mint lehetséges választási módok egy lehetséges, másik világ szerves része. Itt szervetlenek. És csak az ígéretük létezik.

Simogatták testük, igen. Párák függönyén túl, bezárt világokat elválasztó fürdőszoba-ajtóval, elhomályosított tükrökkel és ablakokkal és fényekkel-fényekkel-fényekkel, zavaros érzéki lánggal szemlélték paradicsomi önmaguk. A szemek vízcseppeket követtek, homlokra lecsapódott meleg folyamokat, amelyek szemöldökökről orr ívén keresztül végigcirógatnak arcot, végigcsókolnak ajkat, végignyalnak nyakat, simogatnak mellet, köldököt, ágyékot, térdet, lábfejről aztán beleveszve egy ismeretlen, fehéren-habos örvényektől szabdalt kicsike folyamba, amely egy 14lyukas földalatti járaton keresztül-bukdácsolva elviszi őket a cseppek mesterséges shebalbahjába. Ingyen. Vízcseppeket követnek a szemek, igen, meg vállakat is, keskeny ujjak fényes görbületét, millió szőrszál éledt életét, a fenék feletti két kis pont meseszép árnyjátékát, a lapockák játékától megbolondítva.. valami mereven elhajló hajszálat a halánték vonalán. Egy galaxist ábrázoló anyajegy-telepet a fenék fölött, jobb oldalt. Ezen ő mosolygott. Erre meg ő pirult el. Összenevettek: igen. Ez az élet. Ilyen az élet. Habot kavartak nedves tenyerükkel és rákenték egymás arcára, az orrok kiváltképpen viccesek voltak, mikor habfürtök lógtak le róluk. De a mellek is izgatóbbak lettek hirtelen, az ágyékok meg bársonyosan-puhák. S mályvaszínű lett a világ és elhalt a félelem, a maradék is, a kapszulák feloldódtak a falban, s fekete virágokat festettek a felhő-csempére, a szívverés egyesült a cseppek kopogásával, egyek voltak már, hogy kívül vert a szív és bent folytak, zubogtak, ömlöttek a cseppek, vízesés rejtett alakjában, apró. Színek robbanásoktól övezve... olyan jó zuhanyozni. Igen. A hasizom utólag is rándul még néhányat.

Kádból kiszállás. Puha kendő sercenése a bőrön, utána jóleső, piros foltok. A mellbimbó megkeményedik a hirtelen levegőváltozás miatt, kint, a kapun túl valahol, az egyik lehetségesben zene szól, de a burok még erős, fezes, a köd még mindig tartozéka, a mag még mindig mag, bár már kevésbé meztelen, épp most bújik bele egy finom anyagú alsóba, rája pizsamanadrág, meg vékony felső.

A haj még nedves. Nem sokáig- egy mosoly jelenik meg a száj sarkában, véresen cseppenő, égető mosoly- majd a fogkefe fehér habjától övezve eltűnik a fej a kagylóban. Mikor feltekint- a tükör még homályos- összenéznek. A kéz sercen a fényes lapon, a cseppek rája tapadnak, egymás szemébe néznek, mosolyognak, kis cinkosul, pajzán-hazug módon. Még a melleit megegyengeti a pici felsőben, halvány parfümöt hint nyaka alá majd rákacsintva kimegyek a burokból. Kilépek belőle.

Az meg készségesen összeomlik. Holnap este, ugyanilyenkor vár. Legyél pontos. Legyél.