kedd, december 02, 2008

más.





… igen, ez az igazság: különc volt. Vagyis nem is volt ő különc. Más volt. Más mint mi. Olyan.. nem is tudom... olyan más.

Emlékszem, mikor megérkezett. Legelőször. A nagy, csíkos sálja és a gyöngy karkötői láttán kicsit elbizonytalanodtam... az igaz, hogy jobb szerettem volna, ha lány lesz a szobatársam, de semmiképp sem gondoltam, hogy egy lányos srác. Hihetetlen: a csajokkal cigiztünk, s mikor meglátták csak nézték. És nézték. Nem tudtak megszólalni. Vagy épp a gondolataikkal voltak elfoglalva. Félmeztelenül sétál. Néha. És nagyon odafigyel, hogy ápolt legyen. Néha undorítóan nagyon. Mindig elmosogat. És mindig, érted, mindig lehajtja a budit. Érted te ezt? Én nem... igaz: Franciaországba volt. Egy évet. Dolgozott. Valamilyen cégnél. Valamilyen design-cégnél. Sakkó mi van! Bezzeg én nem vágok fel! Pedig én is voltam Amerikában. Igaz, csak 4 hónapot. De akkoris. Na, nem tudom. Meg a másik- sosem mászkált velünk. Sosem cigizett velünk. Nem is cigizett, egyáltalán. Pedig a franciák tuttommal cigiznek. Meg mindig lányokkal jött fel. Azt mondta : a barátai, pedig a vak is látta, hogy ott több is van, mint barátság. Együtt aludtak. Csókolóztak is néha... másról nem tudok, mert diszkrétek voltak. Eléggé azok. De nem érted? Ez olyan.. olyan különcködős dolog! Berúgni meg sosem rúgott be. És csak bort ivott. Leggyakrabban vöröset. Köcsög franciák verték belé azt is, biztosan. S pohárból ivott, képzeldel, rendes, talpas, üvegpohárból! Nem volt neki jó a csésze. Vagy a pepszis, a nagy. Még a sima üvegpohár sem! Én, ha arról van szó- még borkányból is megiszom. De nem, neki nem volt jó! Aztán hozta a képeit, a posztereit, hülye absztrakt képekkel, a legtöbb zöld volt és narancssárga. Színre. Megjegyeztem, mert szerettem rajzolni kiskoromban. De azt mondták: inkább focizzak. Hát fociztam!

A másik dolog, amit nem szerettem benne, hogy olyan... olyan diszkrét volt. Már mondtam. De senkit sem akart zavarni. Senkinek sem akart az útjában lenni. Hetente többször takarított. S a gépén is ilyen hülye rajz volt a háttér. Semmi kocsik, semmi motrok. Bár azt mondta: szereti a KTM-eket, meg a crosszokat, úgy, általában, mégis: nem hiszem, hogy értett hozzájuk. Sőt: autókhoz sem. És, képzeldel, majdnem szétröhögtem magam, mikor mondta-persze csak magamban-hogy bár bérlete van, mégis gyalog szeret járni. Láttál már ilyen holdkórost? Ott a bérlet, de ő gyalog. Mégis. Hihetetlen egy alak volt, én mondom! Olvasott is. Ő azt mondta: nem sok az, amit ő olvas, de szerintem sokat olvasott. Nem az- szerintem is kell olvasni, újságot, híreket, mittudomén, de délutánokat eltölteni úgy, hogy az ember csak olvas? Szerintem.. szóval hülyeség! De nem? Szerinted nem?

Na mindegy. Nem számít. Lényegtelen. Viszont megjárta. Egyik lakótársnővel sem szűrte össze a levet. S mindenki elkezdett távolságtartóan viselkedni vele. Olyan ellenségesen kicsit, tudod, de nem nagyon. Csak halványan. De megérezte azért. Egyszer megkérdezte, hogy mi a baj. Csak annyi kellett nekünk. Minden apróságot felhoztunk, megemlítettünk. Hogy eláztatta a lakást(igaz-én kétszer áztattam el. S mindenki legalább egyszer.), hogy főzés után otthagyja az elmosatlan cuccait(pedig csak egyszer volt, mert el kellett siessen valahová) hogy rendetlen(nem is volt az. Télleg nem. Néha csak, mikor buliból jött. De hát ki nem?..) meg ilyenek. Nagyon szótlan lett. És abszolút pedáns. Mindenre odafigyelt. Mindenkivel udvarias volt. Még piát is hozott nekünk. Bort. És egyszer sört is. Pedig ő nem is szereti. Még főzött is. Meg teregetett. Kétszer. Kitakarította a lefolyócsöveket.

Mégis, egyik este a lányok összetereltek minket. Ő még nem volt itthon- elég későn jött, mindig. Azt mondta az egyeteme miatt. Aztán én nem tudom... szóval a lányok. Ránk szóltak, hogy tennünk kell valamit. Ez így nem mehet tovább. Találtak egy lányt. Ideköltözne, velem egy szobába. Rendes csaj, bulis, s még a focimeccseket is szereti a KVSK-s a csaj. CFR. És jól is néz ki. És ez a srác, a mostani lakótárs... ez olyan freak. Olyan fura figura. És hogy eltűntek cuccok. A csajoktól. Meg pénz is. Tőlem. Én nem szóltam semmit, mert lehet, hogy én tettem el valahova, vagy épp részeg voltam és elköltöttem, vagy ki tudja. De a lányok azt mondták, hogy biztos ő vette el. És hogy mondjuk meg, hogy költözzön el. Mi vagyunk a férfiak. Nekünk kell megmondani, mert ki mondja meg. Talán ők, a csajok? Mondjuk csak meg szépen!

Úgyhogy, mikor haza jött, behívtuk. Töltöttünk neki a sörből. Illedelmesen elfogadta. Nagyon hideg volt a légkör. Brrr... még most is a hideg futkos a hátamon. Beszélgettünk. Hogy hol volt, hogy mit csinált, hogy mi mit csináltunk azon a napon... mígnem az egyik lány elindította a dolgot azzal, hogy kerek perec megmondta neki: el kell költöznie, s punktum. Ő hallgatott. Aztán kényelmetlen volt a csend. Elkezdtek szabadkozni a többiek, és én is, majd vádaskodni is kezdtek utána, de én kimaradtam belőle. Ő meg csak ült ott, hosszú ideig. Senki sem szólott semmit, egy idő után. Nem tudtuk: mit is lehetne mondani... aztán, mikor látta, hogy nincs semmi mondanivalónk több felkelt és az egészségünkre kiitta a poharat, egy húzásból. Látszott, hogy nem könnyű neki, mert mondtam már neked, hogy utálja a sört, de lenyelte. Mind egy cseppig. Köhögött utána. Az egyik lány elmosolyodott. Én sajnáltam akkor. Mikor kiköhögte magát megköszörülte a torkát és mindenkinek jóéjszakát kívánt. Azon az éjszakán nem aludtam a szobámban, hanem az egyik csajjal a szomszéd szobából...


3 megjegyzés:

Vera Linn írta...

basszus, hogy lehet ezt igy befejezni? hoooooooooooogy leheeeeeeeeeeet?

kiscsuri pinduri írta...

ahm... asszem könnyen:D. adja a szöveg magát.

Szélvészkisasszony írta...

Jaj pinduri.... eszem az eszed!