szombat, október 11, 2008

Egy SMS margójára.





ALCÍM: A FŐCÍM KÉSZ RÖHELY!

Csillagidő: ma. Most. Itt. Fejem.


Egy idézet következik. „Vajon melyik kegyetlenebb- ha az embereknek nincs közös nyelvük, vagy ha van közös nyelv és mégsem értik meg egymást? Dömdödöm.”

A „dömdödöm” szó és egyáltalán, az egész SMS Lázár Ervin NÉGYSZÖGLETŰ KEREK ERDŐ című meséskönyvére utal. Itt Mikkamakka, Vacskamati, Bruckner Szigfrid, a nagyhangú, öreg oroszlán; Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl; a kék színű Ló Szerafin; Szörnyeteg Lajos, a legjobb szívű behemót, Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa mellett megismerkedhetünk Dömdödömmel. Dömdödöm fura szerzet: sosem mond mást, csak azt, hogy „dömdödöm”. Persze mindenki érti, hogy mit akar mondani, Mikkamakka is azt mondta, hogy néhány nap alatt meg lehet érteni, bármennyire is összetetten beszél. De Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl elmondása szerint Dömdödöm is tudna beszélni, ha akarna. Mármint rendesen. Úgy, mint minden más, normális(?) ember. Csakhogy egyszer az történt, hogy Dömdödöm nagyon megszeretett valakit és elhatározta, hogy ezt meg is mondja az illetőnek. El is indult, de nem naaagy sebbel-lobbal, ahogy mondjuk Vacskamati tenné, hanem lassan, nyugodtan, dömdödömösen, de persze azért csordultig boldogult szívvel. És akkor a csordultig boldogult menése közben hallotta, hogy az emberek nagyon sokat használják a „szeretlek”-et, sőt, még meg is toldják, ki is bővítik, hogy „én igazán szeretlek” meg „Én igazán szeretem magukat, de” és mind-mind úgy, oly módon és helyen, ahogy és ahol a „szeretlek”-nek föl sem kellene bukkannia. Merthogy üres halmazként van jelen. És akkor ijedt meg a szegény Dömdödöm. Mert mi az, hogy „igazán”? És mi az, hogy „de”? És míg így zörögtek, karcoltak fejében a furábbnál furább, iszaposabbnál iszaposabb gondolatok megérkezett a megszeretett személy elé. És akkor mondta azt először Dömdödöm, hogy: dömdödöm.

Az SMS dátuma 2007 január 30. lényegtelen, hogy ki írta esetünkben és lényegtelen, hogy mit éreztem. A helyre, a nagy, fekete kabátomra és a csípős szélre is emlékszem, amikor az SMS-t megkaptam, elolvastam. Emlékszem: mosolyogtam és tesztként értelmeztem, válaszoltam is rája valami irtózatosan okosat és örvendtem, hogy az SMS fogalmazója ilyen kérdéseken is tépelődik: hiába(jegyeztem meg büszkén magamban), az én barátnőm!

2008 szeptember 28.-án valaki meglátogatott. És mosolyt lopott be a moszatszín csempék mélyére. És szív-áradatot. Meg egy könyvet. EZT A KÖNYVET. Azóta kétszer sikerült elolvasni, szépen, nyugodtan, megrágva, szétmállasztva a zamatos nyelvezetet és vár még egy otthon, mert három. És te, elbábelesítő, mennyei jó Atyám! most, az ebéd és nagynéném látogatása után, harangszó zengedezésében esik le a tantusz, hogy mekkora izomagyú marhhahahaha is tudok én, kérem szépen, lenni, irtózatosanokos válaszostól, mosolyostól, kabátostól és szelestől, mindenestől. Mert olyan egyértelmű a kérdés, olyan iszonyatosan jól válaszoltam-volna, de ott volt, Istenke és pufók puttók, bizony: ott volt az a dömdödöm. Nem láttam a fejébe lánykának- most már félnék is. Mert nyelv nélküli megértés, vagy nyelvvel felszerelt meg-nem-értés? Válaszoltam, aláhúztam válaszommal. És egyúttal nem-is-értettem. Szégyenlem magam.

Megszerettem a Négyszögletűt. Könnyű, madártej-finom nyelvezetét, világosan tanulságos történetecskéit. Mikor Dömdödömről olvastam a könyvben, pontosan az SMS-ben megfogalmazott gondolat szökkent szárba buksimban és még gyanús sem volt. 

Meg szeretném köszönni, hogy ideadtad a könyvet. Mint láthatod(?): tanultam. Belőle. Is. És neked is, ha olvasod, köszönöm az üzenetet. Sajnálom, hogy nem voltam elég felnőtt zsebre vágni a kezemet, telefonostól és fütyörészve arra gondolni, hogy: dömdödöm.  

1 megjegyzés:

énvagyok írta...

Örömmel. Mert adhattam. Valamit. Bár...azt mondád, ezt nem irod le. Csak a Különös Találkozások könyvébe.
Dömdödöm.
Oda.
Neked.
Most.