csütörtök, szeptember 23, 2010

szerelem. idő.


Guggol a lány,
ölében térde,
térde mögött a páratlan szemek.
A legényke ajka néha
megremeg,
a nyakán az ér néha megvadul.


Csendben hámlik a szemérem,
szelíden, nevetve szaggatják a
világok láncát.
Csak így lehet megélni a közös Még
kimosott románcát,
és a ruhátlan, por-csillám csendben
a még mögött, a meginttel egyben
a körülményes mikorok és holok kijátszott
falai mögött
a béke,
ha csak sziporkányi ideig is, de
a béke
a földre költözött.
S nincs isten.


És nincs, igen, nincs
sem világ, sem ember,
sem város, sem ég sem tenger,
sem vér, sem bugyorgó ondó
se nyál, se még-et sikoltó
torkok horkanásai.




Hárman vannak csak, ő meg ő,
meg egy kísértet,
neve Idő és a tekintetében
ő meg ő pillanatig ég csak.
Lobban a láng, sercen a testben,
majd egyedül marad az Idő,
a fölötte álló,
őt körülvevő mérhetetlen csendben.



Szerelem ez.
Véges emlékezet.

csütörtök, augusztus 05, 2010

Modern fabula. 2. Feministáknak.

Koca Mámé jó fajta volt, már három adag malacot felnevelt, mégis jól tartotta magát. Szép, formás fara csodálatosan rengett járás közben s a nap kívánatosan simogatta a mozgás miatt szemérmesen rengő szalonnáit. Minden süldő lányka ilyen szeretett volna lenni, minden koca az ő alakját irigyelte s minden kan azt szeretné, ha végre már vele zárnák össze a sertésállomány növelése végett...

Ilyen csajszi volt Koca Mámé, de még ennél is különb. Újságot meg könyveket olvasott, különböző estélyekre és kulturális eseményekre járt el rendszerint, ahol még a csülkösebbek is vele akartak szóba elegyedni, az ő véleményét akarta hallani minden disznófajzat a világról, az események, a jelenségek által kiváltott gondolatairól, sötöbö. Nagyvilági jelenség volt, az egész sertésváros, az egész disznóország száján forgott a neve.

No, egyszer ez a Koca Mámé elhaladt egy pár fiatal kanocska mellett. Épp az adóbevallását sietett elintézni, a többi számlát (víz, gáz, elektromosság, levegő) már kifizette és ő, lévén egy felettébb precíz fehérnép aki nem szeretné a holnapi napját ilyen haszontalanságokkal tölteni, de aki minél előbb le szeretné tudni az országa és városa iránti kötelezettségeket, szóval ő céltudatosan sietett a Disznódézsma Hivatalba, mikor meghallotta, hogy a kis kanok, akik épp kangörcsben fetrengnek, hogyan osszák egymás között a tudományt:
- Úú, appám, tee, látod, bazzeg, ennek mekkora kufferja van? Atyaisten, beájulok.
- Jaja, látom hát. Úristen, hogy meg lehetne tömni a likát a farassának! Vajon melyik szekción dolgozik, én tuti oda fogok jelentkezni!
- Teee, te göthös!
- Te vagy a göthös, te Rongy Elek! Kinek képzeled te magad, he?
- Fejezzétek be mind a ketten már egyszer! A fasz kivan már, hogy ti örökké csak heregtek. Olyanok vagytok mint két veszett kutya, nem is vagytok méltók az Igazi Kan címre. Kizárlak a klubból, gyerekek, ha még sokat parasztkodtok itten.
- De... de te nem látod, hogy milyen segge volt, az anyja egit! Hát azt reggelig lehetne tömni, baszki. Há akkora, hogy két fasz nem bírná meg!
- Igen-igen, akkora, hogy reggelig benne hempergőznék a dákómmal, a kurva életbe, csak bírjam szusszal!
- Jójó... formás, kerek, basznivaló, de azért a méltóság, srácok, baszki, a méltóság!

Koca Mámé ereiben lávaként kezdett el hömpölyögni a vér, fel ment a pumpája, de veszettül. Nagy dérrel-durral visszavonult a megszeppent csemetékhez és belekezdett egy monológusba:
- Az egy dolog, kedveskéim, hogy a szátok olyan, mint a pottyantósok nyáron, a Maros-parton a Félsziget alatt... az egy másik dolog, hogy úgy a nyelvezetetek, mint a szókincsetek egy részeg tengerész nyelvi kapacitásásával megegyező, négykerékmeghajtós állapotában. Még az is haggyám, kis tollasaim, hogy azt hiszitek, hogy Pest falu s hogy könyökből vágjátok, hogy mi a dörgés. De lenne Koca Máménak néhány megjegyzése az előbbi beszélgetésetekhez. Pro primo: egy disznó cirka háromnegyed-egy órát tud élvezni, ezt viszont nem igazán haladhatja meg, mert beledöglik, világos? Pro secundo: maga a megtermékenyítési aktus, vagy ahogy ti neveznétek: a baszás sem tart valami sokáig, két, két és fél óránál nem tart többet még a legjobban összeszokott párok esetében sem. Pro tertio: ahhoz, hogy te legálisan megtermékenyíthess valakit, ahhoz tagja kell lenni a Megtermékenyítési Testületnek, ellenkező esetben nemcsak hogy nem vehetsz részt szexuális aktusban, de még a Szerelem Nyílását sem láthatod meg, mert meg fogsz rövid időn belül dögleni. Világos?
- De mi mindjárt részesei leszünk a Megtermékenyítési Testületnek, mert azt mondta a Főnök, hogy mindjárt eljön a mi időnk, s akkor mi is kedvünkre szórakozhatunk, na! S akkor majd találkozunk, kisanyám s jól megtekerünk, bizony, nyehehe.
- Kötve hiszem.
- Ugyan már mért, cicuska?
- Azért, mert több kritériumot is teljesíteni kell ahhoz, hogy a Testület tagja legyen a disznónak fia. Egyrészt jó fajtájú, vagy épp fajtiszta. Másrészt életerős. Harmadrészt meg virilis kell legyen. Ti meg, csórikáim, korcsok vagytok, csontra hízottak és ki is vagytok herélve. Fasz nélkül pedig, hogy ti is megértsétek: se itt, sem ott nincs élvezet, meg persze malac sem.  Tudjátok, a disznóval csak egy dolgot lehet csinálni a Főnök szerint és azt is kétféleképpen. Ártány sertések esetében az illetőt vagy a magja miatt tartják, hogy effektíven hozzájáruljon a sertésállomány növeléséhez, majd mikor lejár az ideje: megeszik, vagy-ha heréltekről van szó- fejük direkt a lábosba kerül.- mondta halk, búgó hangon Koca Mámé, majd csendben, a riszáló farával meg a hullámzó szalonnáival egyetemben dicsőségesen elvonult, közbe-közbe aggódó pillantásokat vetve a méregdrága karórájára. A szegény kis ördögök meg nem tudtak szólalni a meglepettségtől.


Tanulság? Még itt sincs. De hamarosan, ígérem.

ma..








szöveg:  
 

vasárnap, augusztus 01, 2010

Modern fabula. 1. Hímsovinisztáknak.

„fabula docet et delectat!”


Egyszer egy hím házisertésnek, nevezzük csak Kannak, elfogyott az elemózsiája. Hiába rájmolta ki a fél spájzot, hiába kutatta ki a pincét, hányta szét a gabonást: egy fia elemózsiát sem talált. No, hát itt nem volt mese, el kell menni bevásárolni a szupermárketbe. No, bevágtatott hamarjában a konyhába és a lógó szekrény felső polcának a bal sarkából elékotorászta a pénzzel tömött borkánt. Nem az volt a baj, hogy nem volt pénze, csak fenemód dög volt szegény mindenben, így bevásárolni is. Mindig várt az utolsó pillanatig vele. El is indult kanunk s mivel nem volt nagyon beszédes, sem valami igen barátkozó-típus, elég gyorsan lebonyolította a bevásárlást. Megtömött három olyan nagy, rózsaszín, visszaváltható hársszatyrot, mind-mind különböző színű és csillogású csomagolásba öltöztetett műanyag elemózsiával. Modern időket élünk: most ez a divat. Hazafelé körmölve azonban úgy elfáradt, hogy majd összeesett, hiába- a műanyag sokat nyom. Főleg a szívén. Ki is lógott rendesen a nyelve neki, úgyhogy elhatározta, hogy az egyik fagyikát, ami szintén csicsís csomagolást kapott még friss termék korában (két hónapja.), elszopogatja nyugodtan, szétnyúlva egy parkbéli padon.

Nem is lett volna semmi baj, ha a szomszéd padra nem kuporodik fel két süldő nőstényke, akiknek be nem állott a szájuk, folyton túlröfögték egymást. Valami ilyesmit hallhatott kanunk, fagylaltszopogatás közben:
- Te, figyelj, figyelj már na, kéééépzeld, én kaptam a Főnöktől egy eredeti szánkótalp-jelű Győzelemcipőt. Olyan faszányosan talál a csülkömre, hogy az már szinte orgazmus! A múltkor is, figyelj, mikor elmentünk egy eredeti Ládidász üzletbe, na, ott is vett nekem, kééépzeld, vett nekem egy róóózsaszín tréncsifelsőőt, röff, meg meg még egy rózsaszín fülvédőt is! Azt mondta, röff, hogy ha ilyen jól hízok még más tök kúúl cuccokat is fogok, kapniröff...
- Igenigen... De képzeld nekem mit vett a mi dráága Főnökünk, az Isten áldja meg a drágajószentnevétneki! Kaptam tőle egy eredeti Sziwaccs karórát, beépített kalóriaméterrel, ami mutatja, hogy hány kalóriát falok fel per méter a nagyvályuból. Csak be kell ütnöm, hogy mi van éppen menün s ő, a Sziwaccs mindent kiszámít, ráadásul fejben! Mikor megkaptam, majdnem magamrapisiltem az örömtől! Nyüszítettem is a fülébe, hogy könnyezett bele az örömtől! S azt mondta, hogy ezt azért, mert a legjobbak között vagyok s súlycsoportomban. S még mit kaptam tőle, nna mit? Hát egy fülbe-orrba-szembe-szájba egyaránt jól mutató Szarovszki-gyémántot, akkora, mint a jobb csülkömön a köröm, ni. Apropó köröm: tetszik a mániküröm? Tegnap csináltatta nekem.
- Óóó, és milyen jó színkeverék. Sárga, meg zöld, meg lila, meg ékszín, meg szürke, meg... az milyen szín is?
- Ehh, te butácska. Az baaraack!
- Ja, igen. Eszembejutott.
- Napersze. Más színek nem voltak, gondoltam tétetek mindegyikből, hadd dobjon fel a színkavalkád, egyrészt mert a gyémánthoz akarok hasonlítani (Sic!), másrészt mert megérdemlem, hisz úgyis olyan szép meg színes egyéniség vagyok.
- Dedede- rajtam nem vettél észre semmi furcsaságot, kedves?
- Megnőtt tán a füled?
- Nem.
- Akkor az orrod?
- Nem! De az orromba nyocvan karátos aranykarika lóg a nevemmel, látod?
- A-RAN-KA, aha, látom. De nincs is olyan, hogy nyolcvan karátos arany.
- De igenis, van! A Főnök mondta!
- Jaj, aaz más, ha az az áldott disznó mondja, akkor igenis van, bárki bármit mondjon is!

Kanunk nem igazán bírta már a heverészést, egyrészt mert nyomta már az oldalát a pad deszkája, másrészt mert idegesítette a két süldőnek a röfögése, nyüszítése. Elindult hát hazafelé. De, ha már úgyis a két süldőcske mellett vitt el az útja odaszólott a kettőnek:
- Na, mi van, jércukáim, pletyka, pletyka?
- Mit akar maga, vén kujon? Úgysem állunk meg magának. Nincsen tavasz, jó, s különben is: vén maga a baszásra.
- Én, jércukáim, nem vagyok vén még semmire, ezt bizonyítja az is, hogy még élek. Tavasszal megint beállok, én is tagja vagyok a Megtermékenyítési Testületnek. De veletek nem igazán hiszem, hogy találkozni fogunk.
- Mért, meg akar addig halni, röff?- kérdezték kuncogva a szemtelen süldőcskék.
- Nem- mondta széles vigyorral kanunk- nem, jércukáim. Hanem azért, mert tavasz előtt mi van? Karácsony van. Meg Szilveszter van. Ti nem fogjátok megérni a tavaszt.
- Mit beszél?!? Gondolja, hogy épp minket fog hagyni levágni a drága Főnök, épp minket, hisz annyi ajándékkal lepett meg, hogy sokkal...
- A disznóval csakis egy dolgot lehet csinálni az emberek szerint és az is csak két-féle képpen, attól függően, hogy eme-e, vagy ártány az illető. Az eméket vagy megbaszatják, s malacoztatják, s utána megeszik, vagy direkt megeszik. Ti olyanoknak néztek ki, akik hamarosan tálcára kerülnek, sülve, szájukban egy sült almával. A malacozni-valókat  nem kényezteti ennyire. Sejtem, mit gondoltok, de nincs kivétel, nincs apelláta, hisz a disznótor senkinek sem erőszak, s ugyan kinek jutna eszébe a döglött disznót kérdezni, azt a disznót, akinek most húzták ki frissen a torkából a kést? Kinek, hm? Így van. Senkinek.
- De uram, kikérjük magunknak! Ön viccel, ön hallucinál! Feljelentést teszünk a Főnöknél!
- Tegyetek, jércukáim, tegyetek. Két évig még semmi bajom sem lesz. Utána levágnak majd engem is, s megesznek. De nektek kampec, talán már ősszel, de lehet, hogy csak a télen. -mondta kanunk s azzal el sem búcsúzva, ráérősen hátat fordítva elindult hazafelé, hátán a műanyag-elemózsiával.


Tanulság, mint az igazi fabulákban? Miaz, hogy mint? Ez egy igazi fabula! S lesz tanulság is. Idővel.

hétfő, június 07, 2010

szessziós sms-minimáliák. lV.

Gurul a gondolat az oldalon, egy fűszálon csúszta el magát. Tehetetlen lavina. Kasza, meg a ferde éle, rajta idő s annak hullámokban látható nyoma. Csend. S mikor megszűnik a tenger, csak az oldalon guruló gondolat zaját hallni, körbe-körbe, csendben, egyre csendben. Fenék, benne horgony s a néhai árbocrostok. S néhanapján szellemek. Gurul a gondolat s vele el az elvek, a már elnyűtt én-selejtek s a kikanalazott, kongó délibáb. Már el is gurult a gondolat. Hogyan tovább?

szessziós sms-minimáliák. lll.

Hajnal, térdig illatokban. Kaszálok. Izmom, gondolatom kasza hegyén, levágott füvek között. S csend. Meg perturbált turbulencia, mozgás a csípő ide-oda ingásában. Kesernyés íz, meddő gondolatok, de illatok, Györgyi, illatok! És játék, aztán, a csenddel.

szessziós sms-minimáliák. ll.

Kettő hátán
tizenkettő,
pont, pont után három
vessző

játszik három kislegény.


Szájuk piros,
szájuk ében,
szemük úszik mosolyban,
vérben,

kibelezett kiscicák.



Kezükben egy
fűzfavessző,
rajta villa,
ága kettő

még mindig hörgő macskaanya.


Út a
megismerés felé,
kompromisszum vágja
ketté

etikák láncolatát.


Igen.
Kíváncsiság.

szessziós sms-minimáliák. l.

Mert szesszió van és mert sok más nincs, ebből kifolyólag.


 megbukott aszkézis,
csorgó szívek az asztalon,
a sarokban magány sirdogál.
nem más az egész, de dülledező,
sznob bürokrácia,
az agyakat kurkászó kanalan legyek s
a mámorító undor épp sivárságot szül.
korrekt hatalom vágja az ereit,
a másik meg egy kisfröccs mellett borostásan
a markába röhög.

Íme: ez itt Szocioreália. 

szerda, május 19, 2010

pontok az égen.

- Látod ott, fent azokat a pontokat?
- Aha.
- Amik olyan fényesek.
- Igen.
- Onnan jövök én.
- Nálunk azokat csillagoknak hívják.
- Csillagok?
- Csillagok.
- De azok nem csillagok.
- Hogyhogy nem csillagok.
- Hát úgy, hogy... szóval azok is, de leginkább azok. Szóval csillagok is, de az mellékes.
- Hm. De: te mit értesz csillagok alatt?
- Hát- nálunk az elég sok mindent jelent. De ti azokra a nagy égitestekre, mint amilyen a Napotok, gondoltok. Olyan gáz, meg világít, meg minden.
- De akkor: a "csillag"-szó mit jelent nálatok.
- Ez most nagyon nem fontos. Látod akkor őket?
- Igen. Látom.
- Onnan jövök én.
- Tudom. Már mondtad.
- Szerinted mik azok?
- Már mondtam: csillagok.
- De azonkívül? Mik még?
- Hát... nem tudom. Mik?
- Érdekes figura vagy te. Hát a régen élőitek mit mondtak?
- Milyen régen élők? Sokan éltek már a földön.
- Az antikok.
- A csillagokról?
- Igen.
- Segítesz?
- Hát... egy szót mondok csak: csillagkép.
-Csillag-kép? Horoszkóp?
- Olyasmi.
- Ja. Hogy képek, mert hasonlítanak valamilyen alakokra s ilyesmi?
- Igen. Ilyesmi.
- Nem tudom... nem igazán láttam képeket bennük. Furák. Nekem például egy nyuszi jelenik meg az égen ott, a Nagy Göncölhöz közel. Látod?
- Aha. Jó. Nyuszis. De máshoz nem hasonlít?
- Nem tudom, hogy mire gondolsz.
- Hát... hogyha veszünk egy atomot, belőled: mihez hasonlít?
- Egy atomhoz, nem?
- De. Pontosan úgy. Az atom atomnak néz ki. De te nem nézel ki atomnak.
- De én nem atom vagyok. Ember.
- A csillag meg csillag. Atomokból áll. De egy újabb rendszernek a része. Másik rendszer tagja.
- Mint én ember, úgy a csillagok is valamik?
- Okos vagy te, érdekes figura. Okos, ha mondom. De mik a csillagok?
- Nem tudom, hogy mik. Nem értek az asztronómiához... vagy asztrológiához, vagy hogy hívják.
- Asztronómia. Hát lássuk akkor. Ha te atom volnál és nem tudnád, hogy te saját magad része volnál: mire gondolnál, hogy mi vagy? Atom?
- Hát... az is, nem?
- De. De nem csak az. Hanem több.
- Nem tudom, hogy mire gondolhatnék...
- Hát mi egy atomnál több?
- Kettő atom?
- Pontosan. S kettőnél?
- Három.
- S háromnál?
- Kétszáz.
- S mi van ezzel az atomokkal? Csak úgy vannak?
- Nem.
- S akkor?
- Hát... ha már kétszáz atomba gondolkodunk, akkor... össze vannak kapcsolva?
- Igen. Mi az, ami összeköti őket?
- Mi? Nem tudom... talán a kapcsolat?
- Az. A kapcsolat.
- Értem. Akkor a csillagok is egy kapcsolat?
- Igen. Egy háló.
- És milyen háló ez?
- Nem lehet pontosan tudni. Valami nagy. Rendszer. Olyan, mint kicsiben, csak nagyobban. Ugyan olyan, de mégis más kicsit. Nagyobb.
- De mit akarsz ezzel az egésszel mondani?
- Hát... Látod ott fent azt a sok pontot?
- Igen, látom! Mi van velük?
- Sokan vannak?
- Igen, sokan. Mi van velük?
- Létezik egyedül valamelyik?
- Hát... nem tudom. Igen?
- Igen? Melyik? Mutasd meg.
- Hát- egyedül is léteznek.
- Csak kapcsolatban, csak kapcsolatban léteznek! Mint minden. Mint ti is, tauriak.
- Még mindig nem értem.
- Érdekesek vagytok ti. Nem látjátok a kapcsolatot. Le akarjátok kapcsolni magatokat a körforgásról. Azt hiszitek, hogy létezik egyén, anélkül, hogy létezne közösség. Csak azzal vagytok foglalva el, hogy én, meg nekem, meg körém. Más nem érdekel. Egy bolygó haldoklik miattatok. Azaz nem haldoklik, tágul és él. De meg kell változnia, miattatok. És az sok halál. Az sok változás. És mivel ti nagyon sokan vagytok: ti nagyon sokan haltok meg. És a kevesek átkozni fognak titeket, hogy meghaltatok, mert nem akarjátok megfogni egymás kezét. Hogy ne legyen kapcsolat. Hogy csak egyén legyen. Csak te. Önző vagy.
- Nem vagyok az!
- De.
- Mért?
- Mert annak neveltek. Mert a fajod olyan. Mert mind önzőek vagytok. És halottak. Csak még nem tudjátok.
- Akkor most miért vagy itt?
- Mert lehet változtatni. Amíg nem tudjátok, hogy halottak vagytok: addig van reményünk. Mikor észreveszitek, hogy halottak vagytok: meg lesztek halva. Mondjuk nem baj az, csak kihat. Nagyon kihat.
- Mire hat ki?
- Mindenre. Ha eltüntetek egy csillagot, nem marad elég?
- Hát- gondolom de.
- Nem. Eggyel kevesebb lesz, mint amennyi kéne legyen. Pontosan eggyel. Ha az atomodat eltüntethetném: akkor az már nem te lennél. Más lennél. És így minden más.
- Miért kell nekem ezeket tudni?
- Mert meg fogsz nőni. És változtatnod kell. Fogsz. Mert itt voltam és beszéltem veled.
- De téged csak álmodlak?
- Gondolod?
- Hát... nem?
- Igen. Meglehet. De bizonyítsd be. Ne feledd: hálóban élsz s ami mindennel összeköt az a kapcsolat. Lépj hát kapcsolatba magaddal, másokkal. Változtass. Élj úgy, ahogy egy kapcsolatban.
- Miért?
- Mert így bebizonyíthatod: létezek-e vagy sem. És hogy te létezel-e, vagy sem. és hogy volt-e értelme a létezéseknek, amik idáig, a megkérdőjelezett létezéseinkig vezettek.
- Most elmész?
- Ne félj. Találkozunk.
- Honnan tudod?
- Onnan, hogy van egy közös hely, ahonnan származunk.
- Hol van az a hely?
- Itt. Ott. Mindenütt.
- Nem értem.
- Nem is kell. Majd fogod. Akkor fogsz meghalni.
- Köszönöm.
- Ne feledd: a kapcsolat.

csütörtök, május 13, 2010

véredben szemérem.

Benned is, mint a
pásztor-lelkekben,
mélyen,
ott buzog a vér.

Fönt a nő, fönt a szemérem,
fönt a megtanított női állat,
hogy komolyan viselkedsz,
hogy hogyan tartod a kezed meg a szádat...
hogy hogyan kell hódíts,
meg ilyen minden egyéb.
Csak épp néha valami hiányzik.
Csak épp néha ennyi nem elég.

Benned voltam és
te voltál bennem
és mindketten egy majdnem-kikeletben,
éreztük minden ízét,
minden porcikáját.

És akkor véred folyni kezdett
mikor kiemelkedtél belőlem,
hasam lepte el.

S te szégyellted magad, mert szégyellni illik,
hogy van vér, mi havonta ömlik
öled árnyékából.

Szégyened önnön kiszolgáltatásod,
szégyened minden, amit gondolnak mások.
Szégyened nem az enyém, mert
szégyened nem te vagy.

Néztem a véres önmagamat,
világított egy majdnem-pirkadat
és letörültem arcodról a pírt.

És te hozzám bújva megöleltél,
éreztük: immáron nő lettél, ki
szemérmetlenségében találta meg
szemérmét, igen.

Véres önmagamon pihensz
te,
a majdnem hajnal,
s az íriszem.

Az voltál, mi nem vagy,
ízig, meg vérig, igen, mind enyém.
Mintha egyszerre mutatná
mindkét lapját az érem:
véredben, igen, véredben szemérem.