„fabula docet et delectat!”
Egyszer egy hím házisertésnek, nevezzük csak Kannak, elfogyott az elemózsiája. Hiába rájmolta ki a fél spájzot, hiába kutatta ki a pincét, hányta szét a gabonást: egy fia elemózsiát sem talált. No, hát itt nem volt mese, el kell menni bevásárolni a szupermárketbe. No, bevágtatott hamarjában a konyhába és a lógó szekrény felső polcának a bal sarkából elékotorászta a pénzzel tömött borkánt. Nem az volt a baj, hogy nem volt pénze, csak fenemód dög volt szegény mindenben, így bevásárolni is. Mindig várt az utolsó pillanatig vele. El is indult kanunk s mivel nem volt nagyon beszédes, sem valami igen barátkozó-típus, elég gyorsan lebonyolította a bevásárlást. Megtömött három olyan nagy, rózsaszín, visszaváltható hársszatyrot, mind-mind különböző színű és csillogású csomagolásba öltöztetett műanyag elemózsiával. Modern időket élünk: most ez a divat. Hazafelé körmölve azonban úgy elfáradt, hogy majd összeesett, hiába- a műanyag sokat nyom. Főleg a szívén. Ki is lógott rendesen a nyelve neki, úgyhogy elhatározta, hogy az egyik fagyikát, ami szintén csicsís csomagolást kapott még friss termék korában (két hónapja.), elszopogatja nyugodtan, szétnyúlva egy parkbéli padon.
Nem is lett volna semmi baj, ha a szomszéd padra nem kuporodik fel két süldő nőstényke, akiknek be nem állott a szájuk, folyton túlröfögték egymást. Valami ilyesmit hallhatott kanunk, fagylaltszopogatás közben:
- Te, figyelj, figyelj már na, kéééépzeld, én kaptam a Főnöktől egy eredeti szánkótalp-jelű Győzelemcipőt. Olyan faszányosan talál a csülkömre, hogy az már szinte orgazmus! A múltkor is, figyelj, mikor elmentünk egy eredeti Ládidász üzletbe, na, ott is vett nekem, kééépzeld, vett nekem egy róóózsaszín tréncsifelsőőt, röff, meg meg még egy rózsaszín fülvédőt is! Azt mondta, röff, hogy ha ilyen jól hízok még más tök kúúl cuccokat is fogok, kapniröff...
- Igenigen... De képzeld nekem mit vett a mi dráága Főnökünk, az Isten áldja meg a drágajószentnevétneki! Kaptam tőle egy eredeti Sziwaccs karórát, beépített kalóriaméterrel, ami mutatja, hogy hány kalóriát falok fel per méter a nagyvályuból. Csak be kell ütnöm, hogy mi van éppen menün s ő, a Sziwaccs mindent kiszámít, ráadásul fejben! Mikor megkaptam, majdnem magamrapisiltem az örömtől! Nyüszítettem is a fülébe, hogy könnyezett bele az örömtől! S azt mondta, hogy ezt azért, mert a legjobbak között vagyok s súlycsoportomban. S még mit kaptam tőle, nna mit? Hát egy fülbe-orrba-szembe-szájba egyaránt jól mutató Szarovszki-gyémántot, akkora, mint a jobb csülkömön a köröm, ni. Apropó köröm: tetszik a mániküröm? Tegnap csináltatta nekem.
- Óóó, és milyen jó színkeverék. Sárga, meg zöld, meg lila, meg ékszín, meg szürke, meg... az milyen szín is?
- Ehh, te butácska. Az baaraack!
- Ja, igen. Eszembejutott.
- Napersze. Más színek nem voltak, gondoltam tétetek mindegyikből, hadd dobjon fel a színkavalkád, egyrészt mert a gyémánthoz akarok hasonlítani (Sic!), másrészt mert megérdemlem, hisz úgyis olyan szép meg színes egyéniség vagyok.
- Dedede- rajtam nem vettél észre semmi furcsaságot, kedves?
- Megnőtt tán a füled?
- Nem.
- Akkor az orrod?
- Nem! De az orromba nyocvan karátos aranykarika lóg a nevemmel, látod?
- A-RAN-KA, aha, látom. De nincs is olyan, hogy nyolcvan karátos arany.
- De igenis, van! A Főnök mondta!
- Jaj, aaz más, ha az az áldott disznó mondja, akkor igenis van, bárki bármit mondjon is!
Kanunk nem igazán bírta már a heverészést, egyrészt mert nyomta már az oldalát a pad deszkája, másrészt mert idegesítette a két süldőnek a röfögése, nyüszítése. Elindult hát hazafelé. De, ha már úgyis a két süldőcske mellett vitt el az útja odaszólott a kettőnek:
- Na, mi van, jércukáim, pletyka, pletyka?
- Mit akar maga, vén kujon? Úgysem állunk meg magának. Nincsen tavasz, jó, s különben is: vén maga a baszásra.
- Én, jércukáim, nem vagyok vén még semmire, ezt bizonyítja az is, hogy még élek. Tavasszal megint beállok, én is tagja vagyok a Megtermékenyítési Testületnek. De veletek nem igazán hiszem, hogy találkozni fogunk.
- Mért, meg akar addig halni, röff?- kérdezték kuncogva a szemtelen süldőcskék.
- Nem- mondta széles vigyorral kanunk- nem, jércukáim. Hanem azért, mert tavasz előtt mi van? Karácsony van. Meg Szilveszter van. Ti nem fogjátok megérni a tavaszt.
- Mit beszél?!? Gondolja, hogy épp minket fog hagyni levágni a drága Főnök, épp minket, hisz annyi ajándékkal lepett meg, hogy sokkal...
- A disznóval csakis egy dolgot lehet csinálni az emberek szerint és az is csak két-féle képpen, attól függően, hogy eme-e, vagy ártány az illető. Az eméket vagy megbaszatják, s malacoztatják, s utána megeszik, vagy direkt megeszik. Ti olyanoknak néztek ki, akik hamarosan tálcára kerülnek, sülve, szájukban egy sült almával. A malacozni-valókat nem kényezteti ennyire. Sejtem, mit gondoltok, de nincs kivétel, nincs apelláta, hisz a disznótor senkinek sem erőszak, s ugyan kinek jutna eszébe a döglött disznót kérdezni, azt a disznót, akinek most húzták ki frissen a torkából a kést? Kinek, hm? Így van. Senkinek.
- De uram, kikérjük magunknak! Ön viccel, ön hallucinál! Feljelentést teszünk a Főnöknél!
- Tegyetek, jércukáim, tegyetek. Két évig még semmi bajom sem lesz. Utána levágnak majd engem is, s megesznek. De nektek kampec, talán már ősszel, de lehet, hogy csak a télen. -mondta kanunk s azzal el sem búcsúzva, ráérősen hátat fordítva elindult hazafelé, hátán a műanyag-elemózsiával.
Tanulság, mint az igazi fabulákban? Miaz, hogy mint? Ez egy igazi fabula! S lesz tanulság is. Idővel.
