... persze, mondta, azért ő se volt semmi. tudod, ő, a lány. jó fogdmeg teremtés volt, érted, fogd, meg és baszd meg, tudod. no, s akkor elmeséltem az egész életemet itt, most, neked, néhány óra alatt. finom a tea.
- örülök, hogy ízlik. mesélj még. jó most itt.
- a hegyi levegő meg a ropogó tűz, meg az enyhén füstölt zöld tea csodákra képes, mondtam én.
- szívesen vájkálnék a magánéletedben.
- csak tessék. csak nehogy aztán valami cikk legyen belőle, vagy hasonló.
- de nem akarok indiszkrét lenni, sem agresszív és pofátlan sem..
- vájkálni ezek nélkül pedig nem lehet, barátom, senki életében.
- hát jó. akkor vájkálok... voltál valaha szerelmes?
- hát... ezt férfiak nem szokták gyakran kérdezni egymástól.
- miért, mit szoktak kérdezni egymástól a férfiak?
- hát hogy hányat, milyen körülmények között és miért basztál meg. és hasonlókat. de a szerelem... az bajos dolog... kérsz még teát?
- bajos? miért bajos? nem, köszönöm.
- most tényleg úgy kérdezel, mint egy újságíró. vagy mint egy gyerek. vagy mint egy féltékeny nő. pedig te is tudod, hisz mesélted is, emlékszel? nem tudom. bajos, mert nem csak a farkunk van benne. nekünk is van lelkünk. több, mint a nőknek. és jóindulat is több szorult belénk. azért, mert tiszteletben tartjuk egymás fájdalmát.
- a nők nem?
- ők kibeszélik. elmondják mindennek az illetőt, aki otthagyta őket, majd levonják a következtetést: biztos nem érdemelte meg az illető, hogy ő, a nő vele legyen, majd mint aki jól végezte dolgát, máris új pasik után néznek, miután hajszínt és -formát, valamint parfümöt változtatnak. részben igazuk van: nem voltak jók egymásnak. viszont magukba nem néznek, nem adnak időt maguknak megérteni, mi is történt valójában. kétszersültet?
- nem, köszönöm. ez úgy hangzott, mintha nem tartanád sokra a nők lelki világát.
- ó, ellenkezőleg. a nőknek színes lelki világuk van. mi több, ha lehet ezt mondani: a nőknek leginkább lelki világuk van. persze az is csak a felszínen, hogy ne kelljen igazán foglalkozniuk a rájuk váró problémákkal. szeretnek a dolgok felszínén létezni, fönt, a fényben, ahol pezsgés van meg ragyogás. olyanok, mint az olaj a víz színén: könnyűek, színesek, megfoghatatlanok és általában károsak az egészségre!
-ő is olyan volt?
- ő?.. ő is, legalábbis egy darabig.
- mi történt?
- biztos nem kérsz teát? ma este már nem fogok mást főzni...
- nem kérek, tényleg. vagy! mégis kérek, egy keveset. köszönöm.
- na úgy, látod. igyál csak, mert jót tesz. tisztítja a fejet.
- szóval mi történt?
- semmi. vége lett. megviselt rendesen. sokáig nem voltam jó semmire. senkire.
- de mi miatt? mármint: meg akarom érteni, hogy hogy is van ez az egész szerelem-dolog. ez a ragaszkodás, ez az odaadás, meg az egész hormonális meg érzelmi cécó meg tébolyda...
- te voltál már szerelmes?
- én nem... tudom. lehet.
- akkor nem voltál. az ember vagy tudja, hogy szerelmes, vagy nem biztos benne. de akkor vagy csak elképzeli, hogy az, vagy még nem az igazán.
- és olyan, hogy nem szerelmes?
- mi van vele?
- olyan lehetőség nincs, hogy az ember nem szerelmes?
- nincs. olyan lehetőség nem létezik.
- de miért?
- mert amikor szerelmesek vagyunk, akkor tulajdonképp nem történik velünk más, minthogy kinyílik a szemünk és a lelkünk. és a lelkünkkel látunk meg a szemünkkel érzünk és amit a szemünkkel érzünk az mind csodálatos, hisz a lelkünkkel látjuk azt, amit érzünk.
- hú, ez kicsit bonyolult...
- egyáltalán nem az. sőt. magától jön, persze nem ingyért, és nem olcsó mulatság. igazából semmi érdekes nem történt az elején. nekem pina kell, neki férfi, én csalódok, mert nőt kapok, ő csalódik, mert faszt kap. aztán elkezdtük komolyan venni egymást. figyelni egymásra. a mosolyok, amivel egymást illettünk őszinték lettek, s az érintések zöme is. már a szex is jó volt, mert nemcsak, hogy ismertük egymás testét, de szerettünk volna egymásnak örömet is okozni. játszottunk, úgy hívják a szerelemnek ezt az időszakát: játék. észre sem vettem, és minden ráncom kisimult, lefogytam és olyan igazi stramm pasas lettem. olyan, tudod, aki után megfordulnak a nők. ugyanakkor, először, nem érdekeltek más nők, persze egy ideig. csak ő érdekelt, érezni akartam magam mellett. persze ezt nem tudtam volna így elmondani akkor, sőt, észre sem vettem volna akkor, hogy ennyire komoly a dolog. viszont furcsán néztem volna a mostani önmagam, aki az egekig dicséri azt a kapcsolatot.
- miért, nem volt olyan jó kapcsolat?
- ugyan... mindig lesznek mélypontok, rövid összezörrenések, zsörtölődések és veszekedések, általában valami banális dolog fölött, fáradság, vagy más frusztráció miatt... ezeket fel sem kell venni. akkor még játszottuk a pszichológust, egymást cukkoltuk, egymást tettük féltékennyé és egymással flörtöltünk másokkal, hogy aztán az este ismét egy hihetetlenül jó szeretkezésben érjen már megint véget.
- és ezért volt olyan megrázó a szakítás?
- ej, be fiatal vagy... mindig csak a maximák mentén akarod észlelni az életet...
- én nem...
- az életem nagy dolgai apróságok sorozatából állnak és álltak. kiüresedett az egész kapcsolat. üresek lettünk, mindketten, üres az ágy és az egymáshoz intézett szavak. de még mindig együtt voltunk.
- de miért?
- a béke miatt. látod az van, hogy a szerelem, a szerelmem a békéről szólt. a jelenléte megnyugtatott, békét éreztem magamban és elégedettséget a legtöbb dologgal és emberrel szemben. aludtam éjjel és rémálmaim sem voltak, mint a szakítás után oly sok ideig. tudtam az emberek szemébe derűvel és bizalommal nézni, nem csak szorongó gyanakvással. és, bár kiüresedett a kapcsolatunk, mert minden lehetséges dolgunk megosztottunk egymással, szerettük egymást. ez a szeretet volt az, ami megőrizte a békét bennem, bennünk, meg egy jó ideig. utána következett a szakítás. majd a csend.
- a feleségednek mesélted ezt?
- ő tudja, amit tudnia kell. a többit sejti, de nem kérdez.
- szereted?
- igen. nagyon. nehéz lenne elképzelnem magam nélküle. de ez másfajta szeretet-szerelem. ez érettebb, öblösebb és lassúbb. csendesebb. az sebes volt és hangos, sodró, mint a hegyi patak. az a fajta szerelem, amire mindenki vágyik, de amikor megkapja, akkor senki sincs megelégedve vele, mert kiüríti az embert a sok hevesség és a sok játszma. persze az, akkor jó volt. más valószínűleg nem lett volna annyira jó. annyira energia-levezető. mert ez volt igazából, hogy sok energiánk volt, és kevés tapasztalatunk. azt hittük, hogy mindent tudunk és abban a helyzetben ez így is volt. tökéletesek voltunk egy darabig, mert nem volt semmi és senki, aki tükröt tarthatott volna elénk, egymásnak pedig egymás tökéletességét mutattuk. hát igen...
- milyen volt a szakítás után? vagy ezt már kérdeztem?
- magányos volt. úgy éreztem magam, mint valamilyen magára hagyott repülő-hangár, egy sivatag közepén. nem volt célom és álmom sem volt. léteztem, önkényesen, csak úgy.
- és most?
- mi van most?
- hát most milyen?
- most ott vannak a gyerekek. és néhány gyerek csodákat művel az emberrel. ott vannak a barátaink, akikkel együtt dolgozunk, és ezen felül gyakran gyónunk egymásnak és önmagunknak. és félelmetes az élet, mert ez is jó, meg az is jó, ami akkor volt. más időben, más helyzetben eltérő a jó, ezért félelmetes az élet, hisz bele még ez is belefér.
- érdekes változásokon mentél keresztül, az biztos...
- ugyan. más is ezt csinálja. csak másképp. no, térünk nyugovóra?
- igen.
- sejtettem, laposakat pislogsz. holnap megmutatom a környéket. tetszeni fog...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése