hétfő, május 09, 2011

8. bennem.

.. egy cirkusz van, kavarodó gondolatok. jegyet is szednek a bejáratnál és még meg is paskolják az ember gyerekének a kicsiny, kerek, pirospozsgás arcocskáját, vagy az ember nőjének a kerek, feszes seggét. jó ez a paskolás, meg aztán: senki sem haragszik ezért, mert a cirkuszisták csak barátságosak akarnak lenni. ha elfelejtenék valakinek a valamijét megpaskolni, akkor valószínűleg botrány volna, hogy de őt most mért nem valahol. és akkor elfoglalom a helyem, feleség egyik oldalt, mellette a kölök, meg a másik mellettem, de mellém rakja a ficánkolósat, hogy már ezt se tudjam nyugodtan nézni, mint otthon a meccset. és akkor trombiták, mit trombiták: harsonák harsannak, dobok, gongok gongulnak, dobulnak és a fények elhalnak, de valahogy a porond az fényesebb és a porond üres, csak homok van rajta (homokos az egész porond, jut az eszembe, röhögök rajta de csak magamba, mert a feleségemnek nem mondhatom el, mert ő úgysem értené) és akkor bevonul valaki, aki alig látszik ki a porondból és nagy hangon ordítani kezdi, hogy höllgyejim és úúrrajim, mélyre tisztelt pubblikumm, aa ma esti prrodukció világot elkápráztató és ugyanakkor kétségbeejtő volta miatt vegyék ki a gyerekek szemét és tegyék zsebrre, mert amit most fognak hallani az maga lesz a szinesztézija habos tortájának a tetején a konyakba mártogatott cserresznye maga. bevonul, kérrem alássan, bevonul maga a... de lássuk inkább, személyesen-azzal nagyot nevet és hopp és eltűnik a kis mitugrász és helyébe senki sem jelenik meg, egy jó darabig. csak várunk, csak várunk, és nem jön semmi, meg senki, meg egyáltalán, egy nagyobb bögöly repült be a fény-pászmába, egy-két összezavartabb pofa megkönnyebbülve tapsolni kezd, hogy éljen, éljen a... majd kétségbeesésében bevörösödött főttrák-arccal hátrapillant, és konstatálja, hogy mindenki őt nézi, és hogy most mindenki szörnyenbunkónak tartja, mert még azt sem sikerült neki kiszűrnie, hogy ez csak egy közönséges bögöly és akkor meghúzza magát a relatív-kényelmes székben és elsüllyedne legszívesebben, és akkor megjelenik a levegőben a fények kereszttüzében egy kopott vászon, és azon megjelenik egy nagy g-betű és nem érti senki sem, hogy akkor most mi van, de senki sem hurrog, senki sem türelmetlenkedik, senki sem fütyül, csak figyel mindenki, én meg megint röhögök, azaz röhögnék, mert eszembe jutott a g-pont, de a feleségem ezt sem értené és akkor inkább hagyjuk. a táblát tartó kötél nyikorog kicsit, de nem zavaró, mert van bár valami, amit eseményként lehet számon tartani, no, meg azt is, hogy az első sorból az egyik idősebb házaspár elvonul az előadásról. mikor látta az előttem (alattam) ülő, hogy bámulom őket, akkor magyarázta: úgy hagyták a gázt. s ég. s a fazék s benne a csülök. de nem is nekik való. magának is tetszik, tudom.-mire én hümmögni kezdtem és elfordultam, hogy vegye észre, hogy hagyjon már békén, de nem vett észre, nem akarta a dög észrevenni, csak a feleségem belső combvonalát, igaz, csak addig, amíg köhintettem egy annyira hangosat, hogy a fél publikum ránk vetette meddő tekintetét. szóval akkor lássuk, hogy jól írtam: ülünk a porond körül, a csendben, a porondon egy tábla, amin van egy g-betű, előttem a perverz szomszédom, akinek én lerúgnám a fejét (lábam ügyébe esik), mellettem a pulya meg az asszony és én még mindig kuncogok a g-pontos poénomon, ami fenomenális, majd elmondom a haveroknak is. aztán megjelenik egy o-betű is. lőttek a g-pontnak, állapítottam meg. de megnyugodtam rögtön, mert azt hittem, hogy valami pincsikutyás műsor lesz, vagy még jobb: medvés és az a neve az állatnak, hogy gordonbleu. mért, kérdeztem a feleségemtől (ez már annyira jó poén volt, hogy muszáj volt megosztanom vele, hát megosztottam vele), ez egy egész korrekt név volna egy pincsikutyának, egy medvének meg pláné, habár lehet, hogy egy csótánynak lenne a legizgalmasabb. kész, meg voltam már győződve róla, hogy most gordonbleu fog következni, a csótány. és ha bejön (hű, de jó poén volna, atyaúristen, de jó poén volna) akkor a pofájába fogom ordítani (vagy mije van egy csótánynak), hogy ezaz, gordonkám (a gordonka sem rossz név, csak akkor hogyan becézed, gordonkaka, vagy ugye, gordonkácska) szóval ezaz, gordonka, nomén észt ómen, vagy mi. s akkor mindenki röhögne. le kéne adnom a hasamból, mert túl keveset mozgok. kéne sportoljak valamit, valahogyan. csak most vettem észre. meg aztán az a hülye másik betű. mert hogy megjelent, már az is. mit is keres ott egyáltalán. meg mért pont ez a három (így nem jön ki a gordonka). és lesz még vajon, meg minek lesz, ha lesz, ilyesmin gondolkodtam, miközben még mindig a gordonka a nomén észt ómenes csótányon röhögtem. elfogyott a kakas, söröm se maradt, kezdtem unni az egészet.

volt ennek az érdekes hely-idő-körülmény-együttesnek, meg kell hagyni, egy kiegyensúlyozó hangulata. ülsz és mások is ülnek és ez így jó. és nem kell senkinek sem több, de kevesebb sem kell, mert mindenkinek pont ennyire van szüksége. a porond üres volt, de ez nem volt feltétlenül rossz,  megfigyelted az embereket, aztán a porondot, aztán a sátor mennyezetét, aztán a porondot megint. és akkor megint az embereket kukkolhattad, de valahogy (lehet, hogy a fény miatt) mégis mindig a porondra kívánkozott a tekinteted, ott csüngött volna folyton és akkor az alig szemtelen, de szem nélküli gyerekek nevetni kezdenek, egyenként, majd szép sorjában és aztán egyszerre hahotáznak mind, nem tudom, hogy mért, de mi, a nagyok nem értjük. és elefánt-trombitálást hallani, meg tigrisek ordítását, zene-foszlányokat valahonnan, kis dudákat. s a gyerekek tapsolni kezdenek, meg dobolni a lábukkal, pedig mind vak az összes. mi nem értjük, nem értjük tényleg, a hangok meg változnak, körbe, körbe keringenek, mint egy hang-örvény a porond fényeiben, és eltűnnek, majd megjelennek megint, néha erősebben, néha gyengébben, máskor színek is kísérik, pedig mintha a fények nem is változtak egész végig. már órák óta ülünk itt így és észre se vesszük, vagy észrevesszük, de nem érdekel, mert most a gyerekek miatt furdal a kíváncsiság, hogy mit látnak ők szemtelenül, amit mi nem. márpedig látnak: kezük kinyúlik, simogat valamit a levegőben, egy állat fúj a közelemben, legalábbis úgy hangzik, körbenézek de semmit sem látok, de aztán már dorombol is, és én még mindig nem látom a hangforrást, és arra gondolok, arra kell gondolnom megint, hogy ugyan biza: vajon kit is várunk. mert hogy úgy beszéltek volna róla, mint egy darab valamiről. persze lehet, hogy egy csapat neve és akkor sokan is lehetnek aztán. de meg ha nem, akkor az sem baj, vagy nem tudom, csak tudnám, hogy ki ő, aki nem érkezik el ide, hozzánk, mert nem bosszantó ülni és nézni az üres porondot, csak épp megalázó, hogy ezt a gyerek jobban élvezi, mint én. mindegyik gyerek jobban élvezi, mint én.

csakis egy személy lehet, semmi kétség. valami mágus, vagy bohóc, vagy mi. varázsló. vagy légtornász. akrobata. vagy tűznyelő, vagy mi. nem tudom. de már esküszöm, hogy nagyon érdekel.

az az érzésem, hogy napok óta itt ülünk. még a kölyköknek is beesett az üres szemüreg környéke, de a feleségem már borzasztóan néz ki. senkin sem látom az aggodalmat. lehet meghülyültem, vagy ilyesmi. közben valaki elkezd ordítani egy mikrofonba s valami ilyesmit ordít bele (de nem lehet tisztán hallani, hogy mit, mert recseg és zörög az egész), hogy ...náljuk, de ... úr nem tud ma megj...ező alkalommal holnap délu... c órától ingyért megt...úr fergeteges és szenz... dását.

mindenki szedelőzködni kezd és mi is bizsergő végtagokkal vonulunk kifelé. talán holnap, mondja izgatottan a feleségem és látszik: már-már szexuális töltetű ez a várakozás. vagy éppen teljesen olyan. a gyerekek is visszakapták a szemeiket úgyhogy most boldogok. kifelé menet (nagy tolongás, zsörtölődő hangok, szuszogások) valaki megszorítja a karom és a fülembe súgja nyájas hangon, hogy „ejnye, ejnye, godot úr, igazán nem szép magától, hogy ma sem tartotta meg a műsört. na. és ez már a hányadik. következő alkalommal ne mulassza el, ha kérhetem, mert a mélyretisztelt pubblikum idegei sincsenek drótból. persze csak ha kérrhetem”.

szombat, május 07, 2011

februárból (megkésett) gondolatok.

ez olyan fura állapot, tudod, kedves, mikor hull kint a  s az utca nedves s a nedves utcák keresztpontjában állok én. nyakig kabátban, fejemen sapka van, kezemben meg valami, ami énebb legénebb részemnél is. csak épp nem tudom micsoda. elfelejtettem. és ilyenkor mondanám azt, kedves, hogy parallel szkizofréniák, pedig ez paradox, már-már eredeti gondolat, kár, hogy  a minap hallottam valahol. ilyenkor érezlek közel. eres kezed a tarkóm fölé simul, lehelletedbe bukolózom, hull a  és nedves az utca és rám dudál egy autó és énföleszmélek: sem te nem vagy, sem a tarkóm tájékában a kezes erezet, sem leheleted párája körülöttem, sem a kezemben lévő legénebb énem neve. csak hulló havak és nedves utcák és valahol, a kettő között: én.

felismerés.
valahogy így kezdődik minden jelentős pillanat:.

7. bennem.

.. van van egy egy fehér fehér lap lap. . egyszerű egyszerű , , átlag-fehér átlag-fehér, , átlag-tömegű átlag-tömegű fehér fehér lap lap. . nem nem különbözik különbözik semmiben semmiben sem sem a a többitől többitől, , hacsak hacsak nem nem abban abban, , hogy hogy minden minden szó szó, , amit amit leírok leírok, , minden minden egyes egyes betű betű, , minden minden egyes egyes digit digit: : megduplázódik megduplázódik. .

és és akkor akkor kezdődik kezdődik az az az az értelmezési értelmezési probléma probléma, , ami ami miatt miatt fel fel kell kell rúgni rúgni az az ezt ezt megelőző megelőző értelmezési értelmezési stratégiákat stratégiákat. . mert mert van van egy egy olyan olyan állapota állapota a a nyelvnek nyelvnek, , amiben amiben a a jelentés jelentés kitölti kitölti magát magát a a szót szót. . és és akkor akkor a a szó szó egy egy a a jelentésével jelentésével. . de de ilyen ilyen szó szó csak csak egy egy van van. . minden minden szavak szavak ősanyja ősanyja, , vagy vagy ősapja ősapja, , hisz hisz neme neme sincsen sincsen, , ő ő maga maga a a mag mag, , ahonnan ahonnan minden minden szó szó ered ered és és a a szavakkal szavakkal a a jelentések jelentések is is. . ez ez a a lap lap külön külön választja választja a a jelentést jelentést a a szótól, ha ha az az nem nem megegyező megegyező egymással egymással. . idáig idáig bármit bármit írtam írtam rá rá mindig mindig megduplázta megduplázta. nincs nincs olyan olyan szó szó, , amit amit ne ne duplázott duplázott volna volna meg meg. . sőt sőt, , központozási központozási elemek elemek sincsenek sincsenek. . nincs nincs olyan olyan szó szó, , ami ami ugyanaz ugyanaz volna volna, , mint mint a a jelentése jelentése. . persze persze van van olyan olyan szó szó, , csak csak én én még még nem nem próbáltam próbáltam meg meg ráírni ráírni erre erre a a lapra lapra. . egyáltalán egyáltalán: : félek félek ettől ettől a a laptól laptól. . olyan olyan, , mintha mintha minden minden duplázásával duplázásával szemberöhögne szemberöhögne. . mintha mintha minden minden egyes egyes alkalommal alkalommal, , mikor mikor újra újra ráírok ráírok valamit valamit egy egy kis kis tűt tűt szúrna szúrna belém belém, , mikor mikor az az a a valami valami egy-az-egyben egy-az-egyben megduplázódik megduplázódik . szörnyű szörnyű. . kétségbeejtő kétségbeejtő. . nem nem vagyunk vagyunk barátok barátok ezzel ezzel a a lappal lappal. . sőt sőt: : ellenségek ellenségek vagyunk vagyunk. .

minden minden eltűnik eltűnik róla róla, , egy egy idő idő után után, , a a lap lap megint ,megint üres üres marad marad addig addig, , amíg amíg össze össze nem nem szedem szedem a a bátorságom bátorságom, , hogy hogy újra újra ráírjak ráírjak. . gondolom gondolom már már észrevetted észrevetted: : most most is is épp épp ráírok. vagyis vagyis így így nézne nézne ki ki, , ha ha rá rá írnék írnék, , vagy vagy valahogy valahogy ilyen-formán ilyen-formán. . kétségbeejtő kétségbeejtő szerinted szerinted is is, , tudom tudom. . szörnyű szörnyű. . semmit semmit sem sem lehet lehet visszakövetni visszakövetni ezen ezen a a lapon lapon rendesen rendesen, , ott ott a a szó szó képe képe meg meg a a jelentés jelentés, , a a jelentései jelentései, , egy egy másik másik szóban szóban, , egy egy másik másik szó szó alakjában alakjában, , de de az az már már nem nem ugyanaz ugyanaz, , mint mint az az előző előző szó szó, , mert mert az az csak csak a a szónak szónak a a képe képe, , ez ez meg meg maga maga a a jelentés jelentés, , az az összes összes jelentések jelentések, , a a mindene mindene, , a a lelke lelke a a szónak szónak, , amibe amibe kapaszkodunk kapaszkodunk, , mikor mikor kimondunk kimondunk olyasmit olyasmit, , hogy hogy: : aha aha, , szeretlek szeretlek, , nem nem, , de de, , hát hát, , s akkor mi s akkor mi, , nap nap, , nap nap, , kék kék ((kékül kékül,, kékít kékít,, kéket kéket)), , vagy vagy más más ilyen ilyen szavakat szavakat. . ott ott a a szavak szavak, ,amit amit mondtam mondtam ((leírtam leírtam, megírtam megírtam)) és és ott ott vannak vannak, , mellettük mellettük kigúnyolásomra kigúnyolásomra, , megalázásomra megalázásomra a a jelentéseik jelentéseik, , csak csak azért azért sem sem egymáson egymáson, , egymást egymást fedve fedve. . ha ha azt azt kezdem kezdem el el képzelni képzelni magamról magamról, , hogy hogy én én valamiben valamiben nagyon nagyon jó jó vagyok vagyok, , valamit valamit nagyon nagyon jól jól csinálok csinálok és és én én valami valami nagyon nagyon nagyot nagyot alkottam alkottam, , akkor akkor csak csak elő elő kell kell vennem vennem ezt ezt a a papírt papírt és és írnom írnom kell kell rá rá ((már már a a gondolattól gondolattól is is összerándul összerándul a a gyomrom gyomrom)),, hogy hogy megállapítsam megállapítsam: : még még senki senki sem sem vagyok vagyok. . szavaim szavaim nem nem egyenlőek egyenlőek szavaim szavaim jelentésével jelentésével. . hogy hogy lehet lehet valaki valaki nagyon nagyon jó jó valamiben valamiben, , hogyan hogyan alkothat alkothat valamit valamit, , ha ha még még beszélni beszélni sem sem tud tud. . tanuljon tanuljon meg meg beszélni beszélni. . s s csak csak utána utána akarjon akarjon mondani mondani, , vagy vagy próbáljon próbáljon mondani mondani valamit valamit. .

6. bennem.

.. van egy felszín.

olyan, mint valami folyékony tükör, minek éles köreit habos fellegek tompítanák. a körein keresztül szűri a napsugarakat. fénye méla, kényes, finomkodó fény. titkokat rejtő. formátlanul teljes. se vége, se hossza, teljesen befed.

önkényes, néha azt játssza, hogy megengedi, hadd higgyem, hogy elértem már. közben meg nem. ezen nagyot habzik örömében, ő így derül. mikor őt nézem: fulladozok. mondjuk érthető is: ő odafent, higanyos fényt szórva, én meg itt lent, majdnem tehetetlen.

megígérte: ha sikerül elérni őt: betakar, úgy visz tovább. tovább hova- kérdeztem tőle gyanakodva. tovább: oda, mondta és mintha megvillant volna fölötte valami fényes a szétfolyó, szűrt nap jobb oldalán. 

5. bennem.

.. volt egy parázna, merész suttogás, ami beette magát a fejembe.

női hangja volt és édes, ölelni hallatszott vele az éjszakát. általában álmomban szólít, olyankor mosolyogva ébredek. ha hangjával megölel melegebbek lesznek az amúgy nyirkos falak, folyékonyabbak a csendek, színesednek tőle még a monokróm gondolataim is. nemesen egyszerű, nincs túlöltözve hozzám, hisz teste sincsen. lebeg és fülembe cseni magát. hangja nyugalom.

amikor valami kisebbről (folyton kategorizálnunk kell, hogy életben tartsuk a hatalom tudatos kontrolljának a képzetét) kiderül, hogy valójában tényleg kicsi, ám mégis valahogy fölöttem (fölötted, fölöttünk) létezik: az egy csodálatos jelenség. egy tiszta állapot. elég kicsi, hogy vigyázhass rá, hogy megvédhesd de ugyanakkor nagy is, hogy biztonságba érezhesd magad (mellette). s így valahogy már nem is a méret számít, nem a paraméter meg a kaliber, hanem az egymás iránti, illetve egymásban fellelhető énnek a vanja (vagy a nincsenje).

azt hiszem ezen múlik a szeretet.
azt hiszem ez (is) a szeretet.

4. bennem.

.. van egy kocka. nagy. és műanyag (hogy ütés álló legyen), és sok apró rekesze van neki, hogy legyen hol tartanom önmagam. az életem.

elég körülményes szállítani. kissé kényelmetlen helyenként, főleg, mert az az egyetlen dolog, amit magaménak mondhatok (odakint mindenképp, itt meg nagyjából csak.). folyton vele kell foglalkozzak, kell cipelnem fölöttem, mögöttem, körülöttem, mindig visszaránt, ha szeretnék valami merészet, valami égbe szökően nagy (legtöbbször marhaságot, de néha igazi és eredeti) ötletet kivitelezni. leköt. teljes figyelmet kér, nem lehet tőle csinálni semmit. olyan, mint egy kullancs, egy négyzet alakú, kényelmetlen műanyag-kullancs. enni kér, inni kér, hálni kell vele és beszélni kell hozzá, törődni kell vele... és még el sem dobhatom: nem-eldobható személyes birtokomban lévő tárgy. mert ugyan az enyém a felelősség, meg a mindenféle macerás procedúra vele, de közösségi az érték (vagy az értéktelenség), amit hordoz (amit végül is, kénytelen-kelletlen én hurcolok minden felé magammal). ez azt jelentené, gondolják a ravaszok, hogy akkor valami felelősséget a közösség is magára vállal, aki az értékét, avagy értéktelenségét élvezi, de nem, ki kell ábrándítanom a kedves ravaszokat: csak az én kötelezettségeimre emlékszik a közösség, az övéi csak nagy ritkán (választások idején) villannak be.

nem tudom, azt mondják, hogy színes a kockám. mindenki kockája színes. én az enyém színét nem látom, de mondják: van neki.

éjszakánként színes kockákról álmodom. plüss-kockákról. mikor megébredek és észreveszem, hogy az enyém alatt nyomorgok: megsimogatom. olyankor lágyan folyik reám. egy pillanatig.

aztán tű-éles sarkaival újra az oldalamba szúr.

szeretem. 

3. bennem.

.. egy férfi.
(hímként szeretném a magam faját idealizálni és idealizálni akarni. őt nem kell. ő maga a csoda, a természet kiteljesedése.)

ő a gondolkodó férfi.

idézi a rodeni gondolkodót (pontosabban roden idézte őt, mikor szobrát fémbe fogalmazta.). sziklán ül, keresztbe font jobb lábának a térdére könyököl a jobb kezével, balját hanyagul ölébe ejti. behunyja a szemét és alkot. a teste megfeszül, izmai vöröslenek a finom mégis szívós, edzett bőre alatt, s az izomzata a kreativitás maga, az agyból származó, verejték-mentes alkotás.

energia-mező alakul ki körülötte. a tudat alkot itt, testéből nyeri a világ a létfontosságú és alig-körvonalazható energiáit. ha valamivel konkrétabban szeretném megfogalmazni, akkor a fény-hasonlatot használnám: a fény forrása az agy, amit a teste prizmaként szór minden irányba és betölti a világot színes tudat-sugarakkal és létre hozza, életre kelti mindazt, ami amúgy is volt már, csak nem a maga fizikai, érzékelhető és körülírható alakjában. színes világ, a látható és nem látható szín-spektrumok dimenziói között.

mindennel össze van kötve, olyan, mint egy nagy, biztonságot árasztó, szép és jóságos pók, mindent érez és minden rezdülésről tud, ami a tudatából ered és minden, őt körülvevő dolog, jelenség, folyamat és energia onnan ered. ül az önmaga által teremtett, formát öltött világ közepén behunyt szemmel és tovább szövi cirkalmas, leírhatatlanul összetett gondolatait, napot kavargat, vizet gyúr és hegyeket formáz, felhőket pufogtat sodort erdők fölé és ezt a mindent egy, őszinte, ártatlan és öntudatában kiteljesedett, önnön fényében tündöklő nevetés itatja eggyé.

féltek tőle a teremtői, így megtörték tökéletességét (lehet, hogy azért, mert a teremtők teremtőjét vélték felfedezni a teremtményben.).

ágyékából csepeg valami sötét anyag. a fényt magát kontrasztozza. minden alkotását megfertőzi ez a tömör és mégis légies méreg, a cseppek, ahogy ágyékából lecseppennek szertefoszlanak, eltűnnek a dimenziók között, hogy újra egymáshoz csatolva rárakódjanak az alkotó gondolataira, megalkotott világának az elemeire. ők nem függenek a férfitől, de a férfi most már függ tőlük. pandora szelencéje az ágyékára rögzítve csöpögteti figyelem és tudat-elterelő sűrű anyagját és a világ, a megalkotott, tömör és teljes világ már szellősebbé, üresebbé, mondhatni hanyaggá, felületessé vált.

megpróbálta bezárni a szelencét. olyankor a gondolatok a szelencébe vándorolnak. köré formálódnak, hogy kinyíljon, hogy milyen lenne, ha kinyílna, hogy kivel, kinek és hogyan lehetne, lenne érdemes és lenne lehetséges kinyitni, milyen gyakran és milyen mértékben, milyen sűrűn csepegtetve a sötét anyagot.

2. bennem.

.. egy halál van.

velem született.

annyi idős, mint én, úgy néz ki mint én és azt szereti, amit én (is) szeretek.

homályos.

születésemkor csak egy folt volt. egy nagy, fekete folt. azóta sok idő telt el. több tíz év. egyre élesebbek a kontúrjai. egyre jobban hasonlít rám. velem eszik, velem alszik (én mindig a halálommal alszom, szoktam mondani, ilyenkor betegnek, morbidnak vagy groteszknek tartanak az emberek. vagy lehetőleg mind a háromnak, egyszerre.). velem lézeng a szamos-parton. velem rohangászik a városban, embereket kerülgetve, mert velem együtt szokott késni is. velem fénylik, mikor halottak napján gyertyát gyújtok nagyszüleim sírjára. velem szerelmes, vagyis velem együtt szeretne az lenni.

egyre élesebbek a körvonalai. én nem a szarkalábaimtól félek, mint oly sokan mások. én a halálom körvonalaitól. hogy élesednek, attól.

egyszer olyan éles lesz, mint amilyen éles most én vagyok. akkor odajön hozzám, megölel, egymás szemébe fogunk nézni és én átváltozok egy folttá. egy nagy, homályos, fekete folttá.

1. bennem.

.. éjszaka van. nem mindig. most éppen nincs. azért tudok írni róla. de amúgy van (idebent).

Az idebent (helyenként) lévő éjszaka kegyetlen. nem engedi meg a színek létezését. nem-színes világot teremt hát és közben nagyon vigyáz az élekre. az élek fontosak, a formák, a homorú vagy domború alakok. meg az is, ami belőlük látszik (már/még). ez a világ a hiányos (képi) információk világa. merthogy hangok sincsenek. ami van: monokróm képek és a hangok hiánya. vannak, akik egy ilyen világ elképzelése folyamán alig észrevehetően felsóhajtanának: szörnyű egy világ. pedig ez a világ: maga a nyugalom. gondoljunk csak bele: ami látszik- az van. ami nem látszik: az nincs. persze semmi sem zárja ki, hogy a leszből nemlesz lesz, illetve hogy a nemlesz lesszé válik. ez a lét-nemlét itt olyan bagatell dolog, kérem. senkit sem érdekel, hogy valami épp van, vagy épp nincs, itt az összkép a fontos. a következő pillanatban akár lehet is, de ha nem a rá következő pillanatban. vagy valamikor. mert minden lesz valamikor. persze tudjuk: minden nemlesz egyszer. vagy többször (itt ugyanis attól függ, hogy a lesz mennyit bírja a nemlevéseket- és nem attól, ismétlem megint, hogy meddig).

fények is vannak, amik folyton-folyvást mozognak. élnek. nem egy fényforrásról van szó. nem. fényről. ez kérem a tiszta szemlélés világa. a színek sem korlátoznak. csak az alakokra kell és lehet figyelni, mondja itt minden, csak a formákat érdemes csodálni. az árnyék- és fénymintákat. a részben az egész nyomait, illetve az virtuális (értsd: soha teljességében meg nem nyilvánuló) egészben elhelyezhető részeket. mivel ilyen könnyű dolga van annak, aki itt, ebben a sötétségben él könnyen a világ részévé válhat. mert az egyén nem a világ (ha a világról tud gondolkodni), ugyanakkor a világ sem ér hozzá az egyénhez. kommunikálnak, de sohasem tapintás útján. ha a valaki valamivé válik- bekebelezte őt a világ. úgy, mint anya a gyermekét, veszély esetén: kebelére szorítja és körülöleli. és akkor már nincs én, meg ő meg akárki más. akkor csak vagyunk van. s nekem is lesz (vagy nem lesz) élem, formám, vonalam. és akkor én is leszek (nem leszek). s nem lesznek (lesznek) gondolataim, amikkel változtatni akarnék vagy tudnék az éjszakán. vagy leszek, vagy várni fogom, hogy legyek. s boldog leszek, lennék, lehetnék, hogyha mindkettőt tehetném.

akkor már nem is lennék én.
akkor (már) nem is lennék.
akkor (már) nem (is).

elkezdődik

a címe: bennem.

minden fejezet különálló rész.
minden fejezet egy rész bennem.
részekben az egész.
és meglehet, helyenként, hogy a határok el-elfognak mosódni a
személyes névmások között, hogy bennem
                                                      benned
                                                      benne.

és az is meglehet, hogy jól van így.